Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.
1905. szeptember 20.
1905 szeptember 21-én. — e. b. ü. 10. 267 az orvosszakértői vélemény szerint a megszületett gyermek teljesen kihordott és rendes időben jött a világra, tehát hogy a fogamzási közösülésnek 1904 október 17-ike előtt legalább 6 héttel kellett történnie. Búzás Zsófia tehát vallomásában nem őszinte, ő azt a perbeli felmerült adatokhoz képest önkényesen változtatja, nem szavahihető, ilyen ingadozó, egyedül álló vallomásra pedig a birósag marasztaló Ítéletet nem alapíthat. De továbbá semmi más egyéb adat sem támogatja Hetessy Viktor ellen irányuló ezen vádat, mert nincs semmivel sem bizonyítva az, hogy az óvodában tett gyakori látogatásai alkalmával vagy egyébként ís Búzás Zsófiával szemben oly viselkedést tanúsított volna, a melyből hasonló, különösen hosszabban tartó benső viszonyra következtetni lehetne. Ellenkezőleg. Hetessy Viktor ellen irányuló ama vád, hogy az óvónővel folytatott volna szerelmi viszonyt, s ennek támogatására vádlók és egyes tanuk, de sőt Búzás Zsófi által is felhozott egyes jelenségek egyenesen kizárni látszanak azt, hogy ilyen viszonyt az óvó dajkájával ápolt volna. A polgári bíróság előtt lefolytatott perekre és azok eredményére az egyházkerületi bíróság súlyt nem fektet, mert az egyházi bíróság által lefolytatott vizsgálat a legapróbb részletekre is kiterjedő pontossággal vitetett keresztül, a melynek eredményét a polgári bírósági ítéletek és eljárások adatai semmiféle irányban sem érintik. A Szász Miklósné óvónővel való állítólagos belső viszonyára nézve vádlott lelkésznek nem szogáltat alapot a fegyelmi vétség megállapítására, mert az e részben kihallgatott tanuk vallomása szintén ingadozó, a tanuk közvetlenül semmit sem tudnak és feltevések alapján kombinálgatnak, ámbár az sem kerülte el az egyházkerületi bíróság figyelmét, hogy vádlott lelkész önmaga által is beismert viselkedése és gyakori hoszszabb olyan látogatásai az óvodában, a melyeket a