Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.

1905. szeptember 20.

26(5 1905 szeptember 21-én. — e. b. ű. 9. kerületi biróság. A törvény világosan kizárja az elévült esetek büntethetőségét és a biró a törvénytől Ítélkezé­sében el nem térhet, de sőt azt szigorúan megtartani köteles. A mi azon vádat illeti, hogy Hetessy Viktor lelkész az ő — mint elnök — felügyelete alatt álló községi óvoda dajkájával, Búzás Zsófiával nemileg közösült és őt teherbe ejtette, ezen vád alól az egyház­kerületi biróság azért mentette fel vádlott lelkészt, mert ezen vádat nem látta oly meggyőző módon bebizo­nyítva, hogy arra marasztaló birói Ítéletet lehetett volna alapítani. Az a cselekmény, a melylyel Hetessy Viktor lelkész vádoltatik, oly súlyos, hogy bebizonyo­sodása esetén vádlottra nézve a lehető legsúlyosabb következményekkel járt volna, de éppen ennek a vád­nak súlyos volta teszi kötelességévé az egyházkerületi bíróságnak azt, hogy az ezen vád körül csoportosuló bizonyítékokat és ellenbizonyítékokat szigorúan és gon­dosan mérlegelje. Vádlott lelkész ellen e tekintetben csak egyetlen bizonyíték merült fel és ez Búzás Zsófia, a teherbe ejtett szolgáló leány az érdekelt fél vallomása, a melylyel szemben áll Hetessy Viktor lelkész határozott tagadása. Búzás Zsófia egyedül álló vallomása alapján marasztaló ítéletet azért nem lehetett kimondani, mert ezen tanú vallomása ingadozó és megbízhatatlan. Míg ugyanis a vizsgálat alkalmával azt vallotta, hogy 1904 okt. 17-én, midőn az óvónő Omoraviczától távol volt, rajta erőszakot elkövetve közösült vele Hetessy Viktor lelkész és ezenkívül sem előtte, sem utána sem a lelkészszel. sem senki mással nem közösült és ezen egyetlen közö­süléstől esett teherbe: addig a végtárgyalasi jegyző­könyv szerint a tárgyalás alkalmával már akép módo­sítja vallomását, hogy a vádlott lelkész október 17-ike előtt is többször érintkezett vele testileg, hogy mikor, azt megmondani nem tudja, de panaszlott vette el ártatlanságát. Ezen módosítást pedig akkor tette vallo­másán Búzás Zsófia, a midőn tudomására jutott hogy

Next

/
Thumbnails
Contents