Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. március 19.

28 W04 márczius 21-én. — 20. nem csupán az enyhnek — külön-külön csekélységek — de a mi erőnket nagyon legalább nem felülmúló csekélységek. Elég hozzájok a kis dolgokban való hívség. De vannak nagy dolgaink, melyekhez nagy hívség kívántatik, nagy bölcsesség, bátorság, tekintély. Egyetemes egyházunk helyzetére gondolok. Egyházunk, sokkal inkább, mint bármely más egyház, elválaszthatatlan a magyar nemzettől. Múltja, czéljai, jövője, reményei, létfeltételei azonosak, s midőn magunknak s egyházunknak szolgálunk, ugyanakkor az államnak, határozottabban nemzetünknek teszünk szolgálatot. Régebben mindez figyelembe se volt véve. Noha törvényes gyermek, édes fiú, egyházunk a maga kenyerén szolgált, napszám nélkül, még csak a miatt se zúgolódva, hogy azok. a kik nézték az ő verítékezését s csak szüretelni jöttek, egész napszámot és hizlalt tulkot kaptak. 0 panasz nélkül nézte ezt, s ha ottan-ottan feljajdult, — nem irigységből. — csak annyit kért: Ne bántsák! «Kész boldogság volt neki a szenvedés hiánya». Most várna és vár egy kis szegletet az ősi kúrián, hova hajlékát építhesse; egy tenyérnyi földet, hol kenyerét megtalálhatja; egy kis polyvát valahára téglavetéséhez ; helyet az atyai asztalnál. Képek nélkül szólva: egyenjogúságot, — kiadását a köteles résznek, mely a leghálátlanabb fiút is megilleti. s a melyet a legmegbántottabb vagy legkegyetlenebb atya sem tagadhat meg. Én a magam hajlama szerint jobb szeretnék továbbra is a magunk szegénye lenni: s lehetnénk is a Brit-szigeten! Egyébként is ez már késő óhajtás; útban vagyunk! Iskolai terheinknek eddig is nagymérvű könnyítése, a fokozatosan növekvő államsegélyek, tanítóink korpótléka, lelkészeink kongruája olyan foglalók, melyeket fentartott jogos igényeink előlegéül egy minden elfogultságon felül emelkedett, egyházi életünk fejlődését