Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. október 24.

326 1903 október 21-én. — e. b. ü. 11. 1903 évi szept. 8-án tartott ülésében 2. jkvi szám alatt hozott végzését Takács József czeglédi lelkész felebi ie­zése folytán felülvizsgálván. a czeglédi egyházgazdasági gyűlés intéz­kedését megsemmisíti, s egyben utasítja a czeglédi egyházat, hogy a belső hivatalnokok megadóztatása kérdését, az erre illetékes pres­byteri gyűlés elé vigye és ott újból tárgy al­tassa. Indokok: Mivel az egyh. törvény 27. 5. pontja és 240. sőt 247. §-a is, az egyh. adók kivetését és beszedését, igen világos szavakkal, a presbyteriumnak teszi, nem­csak jogává, de kötelességévé is: a czeglédi egyházgazda­sági gyűlés, mint illetéktelen fórum által hozott hatá­rozatot érvénytelennek és megsemmisítendőnek kellett kimondani; s ebből folyólag elrendelendő volt. hogy a czeglédi egyház és tanítók között fennforgó vitás kér­dés, az erre egyedül illetékes fórum, vagyis a presby­teri gyűlés elb rálása alá utaltassék vissza. 11. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület közigaz­gatási bírósága, a kecskeméti egyházmegyei bíróság Nagy-Kőrösön, 1903. évi szept. 8-án tartott ülésében 3. jegyzőkvi szám alatt hozott Ítéletét, a czeglédi ev. rrf. tanítótestület felebbezése folytán felülvizsgálván, követ­kezőleg ítélt: Az egyházmegyei Ítélet feloldatik s ennek folytán a tanítói földek után kirótt ártéri költ­ség viselésére a czeglédi ev. ref. egyház kö­teleztetik. Indokok: Eltekintve attól, hogy a czeglédi ev. ref. egyház tanítói, díjleveleik, mint a gyülekezettel kötött szerződési

Next

/
Thumbnails
Contents