Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. május 6. 7.

1903 május 1-én. — "26. 39 A 95. §-ban említett rendszeres egyházi ruhára nézve FB. K. és V. a most érvényben levő törvényt kívánják fentartani. — KS. és T. a papi egyenruha gyanánt a reverendát övvel és palásttal óhajtják. KS. azonban a czél­szerűtlen kalpag mellőzésével. — Pest: «Az egyházi ruha tisztességes, térdig érő fekete kabátból, zárt mellényből, az egész vállat befedő palástból, zsinór mentekötővel, bársony kalpagból álljon, a palást alakjának egységes megállapításával.» A bizottság a mostani törvény rendelkezését továbbra is fentartandónak véleményezi, illetőleg a tervezet szövegét elfogadásra ajánlja. A 95. §. után AB. egy új §-t indítványoz, mely ki­mondaná, hogy az egyház belügyeinek vezetésénél a hiva­talos nyelv kizárólag a magyar. A bizottság az indítványt helyesléssel fogadja. 96. §. AB. és Pest: «a felelőség úgy a konventen, mint a zsinaton is kimondandó.") A bizottság elégnek tartja, ha a felelősséget kimondó §. épugy mint a mostani törvényben, csupán egy helyen vétetik fel. 101. §. c) pontjánál Kecskemét megjegyzi, hogy a missziói lelkész «csak az esetben volna felveendő az egy­házmegyei közgyűlés tagjai közé, a mennyiben rendes lel­készi hatáskörben működik"). Mivel a 78. §. b) pontja alatt a missziói lelkészek meghatározásánál különben is érintve van «az önálló hatáskör», a kecskeméti ehm. észrevételét fölöslegesnek tartja a bizottság. Az e) pontnál Kecskemét kimondatni kivánja, hogy «csak azon gimnáziumok jogosultak ehmi közgyűlésre kép­viselőt küldeni, a mely intézetek az ehm. hatósága alá tartoznak»; s továbbá felvétetni kivánja még ezt is: «a tanitóképezdék, jogi, illetőleg theol. akadémiák tanári kara által választott egy-egy képviselő.» — Vért. a tanítók kép-

Next

/
Thumbnails
Contents