Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.
1902. október 18.
26 2 1902 október 23-án. — v. ü. <i. mert viszonkeresetem. a melyben az alapítványnak a pesti református theologiai tanintézet mint alapítványi tulajdonos birtokába és kezelésébe nyomban való kiadását kértem. az I. birói Ítéletben hallgatással mellőztetett és sem a rendelkező részben, sem az indokolásban felemlítve nincsen. Az iratok a győri kir. ítélőtáblához terjesztettek fel. Tisztelettel Dr. Xagy Dezső, egyh. ker. ügyész. Tudomásul vétetik. 7. Olvastatott ügyész úrnak a pesti er. ref. főiskola ügyeiről szóló következő jelentése: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! A pesti ev. ref. főiskola ügyeiben a lefolyt évben teljesített ügyészi működésemről a következőkben teszek jelentést. A néhai Roboz Károly hagyatéka iránt folyamatban volt perek tekintetében mult évi jelentésemben volt alkalmam előadni, hogy a kk. Várady Antal által az iváncsai birtokra vonatkozólag indított per a mult évben a felperest keresetével teljesen elutasító és a perköltségekben is elmarasztaló curiai ítélettel véget ért. Előadtam továbbá, hogy ugyancsak a múlt évben I. bírósági elintézést nyert a kk. Várady Antal által a székesfehérvári kir. törvényszék előtt 1898. évi 3631. sz. a. a néhai Roboz Károly végrendeleteben hagyott vagyon rendeltetésének birói megállapítása iránt indított per. a melyet jelentésemben rövidség okáért a Várady-féle második baracskai pernek neveztem. Mint már előző jelentéseimben kifejtettem, a bíróságok által a perek elintézésére megállapított sorrend szerint, eme Várad yféle második baracskai per elintézése után kerül majd rá a sor. a Dienes leszármazó.k által indított kétrendbeli per elintézésére. De minthogy a Roboz-féle hagyatékra vonatkozólag felmerült összes vitás kérdések ebben a Váradyféle második baracskai perben most már oly alakban kerülnek birói eldöntés alá. mely az elvi szempontokat kimeríti. nyilvánvaló, hogy ennek a pernek jogérvényes elinté-