Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1900. október 20.

660 lf>00 október 24-én. — e. b. ü. I. az egyházmegye közigazgatási bíróságának ítéletét megváltoztatja, a halasi egyház kebe­lében 1900. évi aug. hó 5-én megtartott fő­gondnok-választást, továbbá a presbyterium és az egyházgazdasági bizottság tagjainak egy­negyed részére vonatkozó, kiegészítő válasz­tást megerősíti s érvényesnek kimondja, a Gyenizse Antal részéről e választás ellen be­adott panaszt ehhez képest elutasítja. Indokok: A felebbezésben felhozott alaki sérelmeket nem lehetett megállapítani. Az a körülmény ugyanis, hogy a Gyenizse Antal részéről beadott panasz tárgyában előző vizsgálat nem rendeltetett el, szabálytalanságot nem képez. Az egyházi törvények 325. §., 328. és 329. §§-ainak rendelkezéseit egybevetve, nyilvánvaló, hogy vizsgálat nem minden esetben és nem feltétlenül rendelendő el. hanem csak akkor, ha ezt az ügynek megbirálása szük­ségessé teszi. A jelen esetben pedig, a mennyiben a panasz az, adózások nem teljesítése, illetve az ellen irányult, hogy a cselekvő választói jogot az adóhátralé­kos egyházközségi tagok is gyakorolták, vizsgálatot nem tett szükségessé, mert hogy ez tényleg így történt, azt a felebbezés sem vonja kétségbe. Hasonló tekintet alá esik a felebbezésnek ama, szintén alaki szempontból emelt panasza, hogy a vo­natkozó tárgyiratok a presbyteriumtól be nem követel­tettek. A felebbezésben felhozott azt a panaszt pedig, hogy a panaszlottak, illetve az egyháztanács a tárgyaláshoz meg nem idéztettek, megczáfolja a becsatolt vétív, a mely szerint az idéző-végzés az egyháztanács részére 1900. évi szeptember hó 13-án kézbesíttetett. Hogy pedig az azt átvevő elnökségi tag az érdekelteket erről

Next

/
Thumbnails
Contents