Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1900. október 20.
-2Ő-2 1M0 október 2n-cn. — 114. ségnek változatlan alakban leendő elfogadása és kötelező erőre emelése: az erre vonatkozó rendszabály (statútum) alkotása czéljából az /. alatti egyesség a záradékban feltüntetett sanctio tervezetével együtt ezen egyházkerület tanácskozási szabályai és ügyrendje 53. §-ának rendelkezéséhez képest véleménynyilvánítás végett az egyházmegyéknek azzal küldetik meg, hogy adandó véleményüket a jövő évi rendes közgyűlésre fölterjeszszék. E(jyessé(j, mely a magyarországi két protestáns egyház képviseletében, az evang. reform, egyház egyetemes konventje s az ág. hitvallású ev. egyház egyeteme között, a n.-geresdi egyességben már 1833-ban megállapított elvek szemelött tartásával, azon czélból köttetett, hogy a két protestáns egyházban a hittudomány és egyházi szertartások körül fenforgó hagyományos különbségeknek kölcsönös tiszteletben tartása mellett, egyfelől a békesség és testvéri szeretet a két egyház között tovább is fenntartassék és megszilárdíttassék, másrészről a hitélet egymás segélyével kölcsönösen ápoltassék és fejlesztessék. Ezen testvéri egyesség az alábbi viszonyban levő híveknek és gyülekezeteknek, az ezekben működő lelkészeknek és- tanítóknak, valamint ezek hatóságaiknak kölcsönös jogait és kötelességeit, úgy az ez ellen vétők irányában való eljárást szabályozza. A testvéri egyességre lépő két egyház hivei a kővetkező négy viszonyban élhetnek egymás közt az egyes helyeken: I. Mint ugyanazon városban vagy községben két teljesen önálló gyülekezet hivei. II. Mint szerződéssel vagy hosszabb időn át tartó gyakorlattal megerősített módozatok mellett egyesült anyavagy leányegyházközségek tagjai. III. Mint nem egyesült, csak csatlakozott anya- vagy leányegyházközségbeli hivek. IV. Mint szórványban levő hivek. Előrebocsátásával annak, hogy ezen megállapodások