Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1900. október 20.

1900 október 25-én. — 78. 20J azzal igazolta, hogy a januárban készített költségvetés­ben az egyháztól várandó (nem az E. Konventtói nyert) 600 korona még akkor nem folyt be, csak az év folya­mán volt várható. VII. Ercsi-i missió. Mult évi jelentésem szerint az Ercsi missiói lelkész már május végén eltávozván Ercsiből, állomása csak október elsején volt betölthető. Az egyház anyagi helyzetét tekintélyes adósságokkal, nagy zavarban hagyta, melyeket nagy bajjal s áldozatokkal lehetett gátolni. Az új lelkész Vargha Sándor, ki Szánkon több éven át dicséretesen működött lelkész-tanítóul, s október elsején elfoglalta, az első vasárnapon d. e. és d. u. istentiszteletet tartott, október 7-én Ercsiben, 11-én Ráczkeresztúron. megkezdte a vallástanítást. A követ­kező vasárnapra a presbyteriumot összehívta, az ott talált rendetlenségek kiegyenlítése s helyre hozatala iránti intézkedés, némi igazítások s különösen az egyh. adóhátrálékok behajtása végett. Azután az ercsi-i s ráczkeresztúri iskolákban a vallástanítást a kiszabott órákon rendesen végezte, sőt Ercsiben hetenként egy órával meg is toldotta. De a gyermekek hiányosan járnak, sokat mulasztanak, a fölhagyott leczkéből sokan semmit sem tanúinak s alig tudnak egyebet, a kisebbeknek általa élő szóval tanított énekek és imádságoknál. Ráczkeresztúron a tankönyvek árát sem tudja beszedni. Battán kétszer volt (január­ban) de a ref. gyermekeket nem is találta. Az Ercsi­pusztai iskolát, az alsó- s felső-besnyői és bevári isko­lákat meglátogatta, de a szina-telepénél csak a tanítót találta. Ezekben az iskolákban a ref. gyermekek a r. kath. vallás tanulására kényszeríttetnek. A tulajdonos gróf úr november vége óta Ercsiben tartózkodott s a m. lelkész nála tiszteletét tette s a tiszttartó be is je­lentette, hogy azon kérelemmel jő, hogy az uradalom

Next

/
Thumbnails
Contents