Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1900. október 20.

1!MH) október 25-cn. — 78. szíveskedjék a lelkésznek kocsit rendelni, hogy a pusz­tai iskolákba járó ref. cseléd-gyermekeket vallásukban oktathassa. A gróf úr «elfoglaltsága miatt» a grófné hallgatta ki a lelkészt, s egyszerűen elutasította, azzal: hogy az ő iskoláik katholikus jellegűek s az «ő hit­elvökkel ellenkezik hogy nekünk alkalmat adjanak a magunk vallása hirdetésére.» A lelkész tehát saját költségén utazott ki az ura­dalmi pusztákra, a mi neki vagyoni megerőltetésbe került, de kötelességét a lehetőségig teljesíteni igyeke­kezett; nem sok eredménynyel, mert a ref. vallású gyermekek a katholikus vallástanításra kényszeríttet­tek. a bigott uraság által! Yetniök kellett a keresztet, s mondaniok az «Üdvözlégy Máriát» a pápista gyere­kekkel együtt! Ercsiben az istentiszteletre az egyháztagok hűsé­gesen s szép számmal eljárnak; ünnepeken a templom szorongásig megtelik, sőt karácsony első napján be sem fértek. Űjborra (1899) 6i-en. Karácson első nap jára 145-en, 2-od napjára is 36-an jöttek úrvacsorára. Az istenitiszteletet az ünnepekben délelőtt és délután egyházi beszéddel, közönséges vasárnapokon délután biblia magyarázattal, bűnbánati hétben hétköznapokon reggeji imával tartja a lelkész. Újév után a m. lelkész mindjárt hozzá fogott a gondnok múlt évi számadásának elkészítéséhez, az egy­háztagok tartozásait s befizetéseit a főkönyvbe vezette s a hátralékokat koronaértékbe számítva, a folyó évre átírta: A gondnoki számadást január 21-én tartott presbytgyülésen megvizsgáltatta, mely azt 1551 frt 56 kr bevétellel s 1384 fii 1 kr kiadással helyben hagyván, az egyházmegyei számvevőséghez benyújtotta. Ugyan­ekkor a f. é. közalapjárulék 58 koronában állapíttatott meg s az espereshez felterjesztettem. A f. é. költség­vetés pedig 1504 kor. 10 tili. szükséglet mellett ugyan­annyi fedezettel szintén az esperes elé terjesztetett. Az egyházi tartozásokkal sok baj és nehézség

Next

/
Thumbnails
Contents