Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

20 1891 október "23-án. — 13. egyházmegye jegyzőkönyve nyújt nekem, a hol a felekezetnélküliség a legfenyegetőbb alakban lép föl. A felső-baranvai egyházaknak régi dicséretes nemes szokása, hogy az egyház szükségeit, tömeges közmunkával igyekeznek fedezni, e siralmas évben sem szünetelt. A jegyzőkönyv 11. számában olvasható s minden mozzanatra kiterjedő részletességével rendkívül világos képet nyújtó tanulságos esperesi jelentésben, a 44. lapon olvassuk, hogy az egyházak közmunkakeresménye ez évben is, bár 1160 írttal kevesebb a tavalyinál, mégis 9970 forintra ment; az egyház részére kivetett készpénzbeli egyházi adóból pedig a tavalyinál 1788 forinttal több: összesen 9686 forint jött be. Egyházi építkezésekre 8955 frt, a tavalyinál 570 forinttal több fordíttatott. Nagyobb önkéntes adakozásokból ugyan a múlt évinek felénél kevéssel több, csak 928 frt 67 kr. (a múlt évinél 856 forinttal kevesebb) jött be, de egészben véve a buzgóság nem mutat oly nagy csökkenést, mint az ottani viszonyok közt várni — vagy inkább a mitől félni — lehetett volna s így az egyházak anyagi és erkölcsi helyzete, e tételek szerint épen nem oly kétségbeejtő, mint más jelekből következteti íetőnek látszik. Hol hát a baj ? s miben található annak orvosszere ? Ezt a kettős kérdést kell most felvetnem. A baj fő okforrása kétségkívül az egyházadó s jelesen a lelkészíizetés helytelen módja s a kisebb egyházakban elviselhetetlen terhe, mely minden egyházkerületben egyaránt megvan, nálunk pedig a lukma-szóban foglaltatik. A lukma, talán a Xóco (megfizet) görög szó származéka: a lelkészi és tanitói fizetések terménybeli, és pedig túlnyomó része, mely gabonában, borban, fában, néhol sódarban s azontúl kézi munkában, a lelkészi s tanítói földek (melyeknek állami adóját is az egyház lizeti) megmunkálásában áll — kivetésének hibája, mondhatni bűne, hogy nem birtok-arányban, hanem fejenként s csalá-