Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

18 1891 október "23-án. — 13. készi íizetések sokhelyt s félelmes mértékben megtagadtatnak ; az egyes egyházak megháborodnak s a gyülekezés összetartó kapcsai bomladoznak s a szegényebb lelkészek existencziája már-már tarthatatlanná válik. Mimódon segíthetünk ez egyre növekedő bajon, mielőtt az menthetetlenül s orvosolhatatlanul eláradna, s kis egyházainkat lelkészeikkel együtt elsöpörné ? Sietek kimondani, hogy balga és kishitű mindaz, a ki az orvoslást az 1894- és 95-ben hozott törvényeknek más és velünk ellenséges oldalról annyira sürgetett revisiójában keresi. Ezek a törvények kétségkívül a vallásszabadság és a haladás útján vezetnek előre s ha egyes intézményeikkel tülmerész előrelépést, ne mondjam ugrást foglalnak is magokba, de kétségen kívül a végczél eszményisége irányában haladnak: s ez irány ellen — ha egyben-másban sérelmünkre vannak is — feltámadni legkevésbbé nekünk protestánsoknak lehet és szabad, kik a vallás- és lelkiismeretszabadságért három századig küzdöttünk és véreztünk s annak elvét és gyakorlását ma is ajkainkon hordozzuk. Bizonyára sérelmes nekünk a gyermekek vallása kérdésében az addig törvény szerint érvénytelennek és semmisnek nyilvánított reversalisoknak más név alatt, de ugyanazon alakban törvény által való felszabadítása, de nem elvileg s lényegében, csak azért sérelmes, mert mi nem küzdhetünk az ellenfeleink által széltében és szabadon használt fegyverekkel, a melyekkel nem birunk s ha bírnánk, sem élnénk velők. A mi pedig az egyházból kilépést s felekezet-nélküliséget illeti, az ellenében sem szabad a «compe!le intrare» gyűlöletes és czélra még sem vezető elvét gyakorolnunk. Sajnáljuk az ily kilépőket, mondom, a solti esperes úr — egyházmegyéjéhez adott rövid, de annál tartalmasab jelentésével egyetértve — mert tudjuk, hogy nem az egyháztól s a vallástól való elfordulás őszintesége, csak a viselhetetlen terhektől való szabadulás vágya, vagy kényszere vezeti őket. Magok vall-