Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1898. október 15.
306 1898 októbei' 19-én. — v. ü. 14. húzódtak ugyan, de a lefolyt év folyamán ezek is legnagyobb részt elintézést nyertek, nevezetesen a haszonbérelt birtokon a végrehajtási eljárás során alkalmazva volt zárgondnok költségei tárgyában folyamatban volt per az egyházkerület álláspontjának és érdekeinek megfelelőleg döntetett el, az egyházkerület képviseletében felmerült ügyvédi díjak és költségek megtérítésére nézve pedig vagyonbukott Végh Sándor csődtömegével egyezség jött létre, melynek következtében ezen ügyvédi díjak és költségek már kiegyenlítés alatt állanak, szóval az ügynek mindezen apróbb kiágazásai akként rendeztettek, hogy ezekből az egyházkerületre teher nem liáramlott. Függőben van még egy per, mely abból eredt, hogy Végh Sándor csődtömege az egyházkerület vagyonkezelőjének készkiadások megtérítése czímén járó mintegy 188 frtnyi összegnek kifizetését nézetem szerint jogtalanul megtagadta; ezen utolsó, függőben maradt ügynek remélhetőleg kielégítő elintézése, illetőleg eldöntése is közelebbre várható. Az alső-szentiványi birtok új haszonbérlőjével Thassy Árpáddal szemben a haszonbérelt birtokon levő gazdasági épületek helyreállítása dolgában merültek fel differentiák, a melyek birói, illetőleg közigazgatási eljárást vontak maguk után, a mennyiben a haszonbérlő az épületek használhatatlanságának megállapítása végett előlegesen birói szemlét kért és tartatott meg, melynél én az egyházkerület képviseletében közbenjártam és az eljáró bíróságnak a szakértői költségekre vonatkozó sérelmes intézkedése ellen felfolyamodással is éltem; miután pedig a birói szemle eredménye nem látszott alkalmasnak arra, hogy annak alapján a haszonbérlő a pert megindíthassa, később közigazgatási útra terelte a dolgot és kieszközölte, hogy a birtokon levő ököristálló, mint közveszélyes, rendőrhatóságilag bezárassék, a mely főszolgabírói intézkedés ellen én felebbezvén, a másodfokú hatóság elrendelte az ügynek szakértők közbenjöttével leendő új tárgyalását és eldöntését, az épület használatára vonatkozó rendőri tilalmat azonban mégis fentartotta, mely utóbbi intézkedés ellen én további felebbezéssel éltem, mely felebbezésem tárgyában a harmadfokú hatóság még nem döntött. Az épületek helyreállítása tekintetében fenforgó differentiák időközben