Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1898. október 15.
1898 október 19-én. — v. ü. 12. 307 az egyházkerület vagyonkezelőjével egyetértőleg előterjesztett javaslatom alapján békés úton közös megegyezés által elháríttattak. Néhai Csontos Lajos alapítványi ügyében a dunamelléki evangelikus református egyházkerületnek, mint erdőbirtokosnak a Felső-Dabas község birtok-rendezési ügyéből kifolyólag özv. idősb Cserna Jánosné született Hermann Mária és társai kötelesek lettek volna 15 frt 69 krt és 7 frt 64 krt fatörzsváltsági díj czímén még 1890. évben megfizetni. A fizetésre kibocsátott felhívás sikerre nem vezetett, de az ezután a pestvidéki kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság által 30478 'tlk. 890. és 19447/tlk. 891. számú végzések szerint kibocsátott bírói felhívás sem vezetett eredményre, úgy hogy az 1894. évi egyházkerületi közgyűlés vagyonügyi jegyzőkönyv 6. sz. alatt hozott határozatával a követelésnek fizetési meghagyás útján leendő behajtását határozta el. Ezen eljárás azonban a kötelezettek nagy száma és egymástól távol lakása miatt eddigelé igénybe nem vétetett és az egyházkerület vagyonkezelője folyó évi augusztus 29-én az ügyre vonatkozó iratokat további eljárás végett hozzám átküldte. Tekintettel az összeg csekély voltára, valamint arra, hogy a kötelezettek a fizetésre már évekkel ezelőtt birói végzések útján felszóllíttattak és ennek daczára sem tettek eleget a fizetési kötelezettségnek; tekintettel arra, hogy épen ez okból a fizetési meghagyás kibocsátásától sem várható eredmény, a pereskedés pedig aránytalan költségekkel járna: mindezeknél fogva legalkalmasabb módnak e követelések behajtására az kinálkozik. hogy a követeléseknek a meglevő birói végzések alapján az adósok ingatlanaira való bekebelezése kiséreltessék meg, mely úton az adósok a követelés kifizetésére a legkevesebb költséggel szoríthatók. A bekebelezés iránti lépések most vannak folyamatban. Megemlítem még, hogy a tinnyei ev. ref. egyháznak özv. Tóth Istvánné által hagyományozott 200 forint és a gyóni ev. ref. egyháznak Balogh András által hagyományozott 80 forint hagyományok rendeléséről az egyházkerület értesíttetvén, Püspök úr Ő méltóságának megkeresésére az érdekelt egyházak képviselőit jogaik megóvása és érvényesítése tekintetében kitanítottam és az első helyen 20*