Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

1S94 november 1-én. — 84. 151 E missio, úgy annak népe, mint kezelése, jobb benyomást tett rám, mint eddig a róla szóló jelentésekből elképzelhettem. E kellemes t benyomást kétségkívül fokozta s kiegészítette, a missiótól eltávozásom előtti utolsó mozzanat. Titelen végezvén, a községen kívül, közvetlen a Tisza partján, honnan a Dunába szakadása már látható, szép park közepén s gyártelep mellett álló úri lakába, Molnár Gyula gyáros és gőzmalom-tulajdonos hitt meg ebédre. Tengerész, majd amerikai la­kos, küzdelmes és munkás ifjúság után, özvegyen, három fiával tért vissza hazájába, sok tapasztalással, míveltséggel, világlátottsággal. Gazdag ebéd után azzal lepett meg, hogy külön gőzöst rendelt szá­momra s azon szállított le a Tiszán s át a Dunán a szlavóniai partra. A titeli s vidékebeli hívek a hajóig, a túlsó partig is nagy társaság kisért át. 2. Beska. Zalánkeménnél, hol a Duna szlavóniai partjára kiszálltunk, a pazuai járás főszolgabirája fogadott a hatóság részéről s a beskai lel­kész a missio nevében. Krcseilin volt a missio első pontja, melyre érkeztünk. Szakadó esőben az evang. iskola és imaház körül vártak a hívek, kik magok kértek, hogy a velők itt tartani szándékolt istentiszteletet, melyre asz­szonyaik, leányaik meg sem jelenhetnének, hagyjam el, holnap a központba mindnyájan bejönek. Engedtem; de mivel az elöljárók s a tagok értelmesbjei együtt voltak, velők a vizsgálatot az iskolában, hol különben is össze szoktak gvülni, megtartottam. Itt a lélekszám már meghaladja a százat (106) s azon vannak, hogy imaházat és iskolát szerezhessenek vagy építhessenek. E czélra már az egyházi közalapból is kaptak 200 frtot, magok is gyűjtöttek s vetettek ki magokra, úgy, hogy most már m. e. 800 frtjok van, bizto­sított kötelezvényeken kamatozó. Engedelmet kértek arra, hogy a bácsmegyei német községekben (a honnan ide származtak) önkéntes adakozásokat gyűjthessenek, a mire beleegyezésemet adtam, de az engedelmet az illető egyházak presbvteriumaitól kell kérniök. Tanköteles gyermekeik, 5 fiu, 6 leány — összesen 11, az evang. iskolába járnak, melynek tanítója, egy Chrisona-növendék, de hasonló társainál tanultabb s józanabb gondolkodású. Tőle vettem számon,

Next

/
Thumbnails
Contents