Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

152 1804 november 1-én. — 84. mit tanulnak a gyermekek, kiknek vallásos oktatását a beskai mis­siónk lelkésze ellenőrzi s az iskolából kilépőket konfirmálja. Mikor a Krcsediniek másnap Beskán megielentek, pénztáruk állását 134 frt 85 kr. bevétellel, 106 frt 71 kr. kiadással s 28 frt 14 kr. pénztármaradékkal (a közalapra fizetett 4 frttal) és az imaliáz­alapra gyűjtött 781 frt kamatozó tőkével kimutatták, — azt a kérel­möket adták elő, hogy az imaházra még 2—300 frt segélyt kapjanak a közalapból. Ez évben már nem s a következőben is alig levén arra kilátás, csak azzal biztathattam, hogy ha annyijok lesz e czélra, meny­nyit a kért összeggel ki lehet egészíteni a teljes költségre : rajta leszek, hogy azt akkor megkapják. Oly buzgók, de óhajtandó is, hogy az evangelikus testvérektől függetleníttessenek, hogy ezt valóban meg­érdemlik. Beskán, a központon, valamint az egész község, úgy reformátu­saink száma is évről-évre szaporodik. Az utóbbi évben 48 lélekkel 496-ra szaporodtak a reformátusok. A községi iskolába, melynek egyik tanítója református s az tanítja a vallásban mindenik osztálybelieket, összesen 87 (49 fiu és 38 leány) járt, kiket a jól felszerelt községi iskola egyik termében megvizsgálván, a tanító szorgalmát s jó tan­modorát tapasztaltam a gyermekek értelmességén s szép haladásán. A konfirmatiói oktatást a lelkész adja. A templom gyakorlása kielé­gítő, bár nagyon buzgónak nem mondható. Úrvacsorában ez évben 273-an (116 férfi és 157 nő) részesültek. Az úrvacsorához a kenyeret a lelkészné, a bort Sommerfeld Izidor róm. kath. vendéglős ajándé­kozta. Az egyház költségvetési forgalma 753 frt 70 kr. bevétel és 723 frt 05 kr. kiadás mellett 30 frt 65 kr. pénztármaradványt mutat fel. Tőkéje van az egyháznak 21 kellőleg, 5 nem eléggé biztosított — de általam elrendelve biztosítandó — kötelezvényeken 1483 frt 24 kr. követelése, hátralékokon 56 frt 30 kr. — Az egyetemes közalapra évenként 24 frt 90 krral járul. A beskai missio területén — s ez a missiói lelkész érdeme — mindenik fiókegyháznak, saját egyházi adókivetése, külön pénztára s több-kevesebb tőkéje van; mint ezt az egyes pontoknál elősorolom. Míg maga a beskai központ, a községtől kapott 35 hold kitűnő földből megél s azért a hívekre (magokra) adót nem akar kivetni. Most, a lel­készlak mellett, az egyik oldalon levő imaháznak megfelelőleg egy másik hasonló telek van eladó, melyet nem volna szabad elszalasz-

Next

/
Thumbnails
Contents