Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

1894 október 27-&n. —10. gyűlésünkön. «Hullanak az erősek, omlanak, Jeruzsálem, a te oszlopaid!» sóhajtok fel ismét, egy régi híres egyházi szónokunkkal. — «Elesett a mi fejünknek koronája! Jaj nekünk!)) sirok a Siralmak prófétájával (Sir. Y. 16). Br. Yav Miklós, a tiszáninneni egyházkerület főgondnoka, egyetemes konventünk s két zsinatunk elnöke, egyházkerületünk tanácsbirói karának is legrégibb tagja, legfőbb dísze, mindnyájunk, egyetemes magyar reformált egyházunk bölcs Nesztora, kinek ajkairól hymetti mézként folyt a beszéd, s ki a «svaviter in modo, fortiter in re» fogalmának legteljesebbszemély esítője, mert szelid eszközökkel és nyájas modorral, ingathatatlan kőszirtként állt a haza és az egyház szolgálatában, mely, maga, az egész emberi életnek megígért határon túl, 72 esztendőre terjedt! — a mint ember, hazafi s egyházfő egyaránt páratlan br. Yay Miklós nincs többé; a magas kortól meggörnyedt alakját, majdnem egy század emlékeitől ragyogó szemeiben igaz, hű és törhetetlen lelkének összeomlott sárházát — nem látjuk többé. Nincs helye itt, sem ideje ma, hosszú és tartalmas élete rajzát csak vázolni is; nincs az egyház és haza érdekeiért folytonos lelkesedését, kitartó munkásságát s kiállott szenvedéseit ecsetelni. Tetteit és sikereit a polgári s egyházi történelem följegyzi s örökíti. Mi, csak mindezeket magában foglaló nevét jegyezzük fel egy gyászlapon, egyházkerületünk mai ülésének gyászkeretbe foglalandó első lapjára — s írjuk alája: meghalt s emléke örökre él! Egyházkerületünk s abban egyházmegyéink és gyülekezeteink élete, melynek egy évi folyamáról beszámolni jelentésem feladata, az elmúlt évben is rendes medrében, nagyobb hullámverések nélkül látszik a maga útján haladni. Az év folyamán vett jelentésekből s részint személyes tapasztalásaimból mondhatom, de egyházmegyéink előttünk fekvő jegyzőkönyvei is tanúsítják, hogy egyházi életünket, nagyban és egeszben, ez évben sem zavarta meg semmi. Csendesen szemléltük a világ folyását, vártuk a történendőket s készítettük magunkat a közel jövőben bekövetkezendőkre. Nem aggodalom nélkül,