Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

14 1894 október 27-én. — 10. de nem is kishitű csüggetegséggel. Napi teendőinket végeztük s igyekeztünk kötelességeinknek megfelelni. Tétlenül nem töltöttük időnket, mert a mellett, hogy Krisztus urunk mondása szerint «minden napnak megvan a maga szorgalmatossága», tudniillik gondja és teendője, ez évben egyes nagyobb, átalános kérdésekkel, vagy azok előkészítésével, behatóan foglalkoztunk. Szentesített új zsinati törvényeinket, tavaszi közgyűlésünk határozatából, a f. é. Szentgyörgy-nappal, mint most is az egyházi év kezdetével, életbe léptettük s kötelességünk szerint azokhoz alkalmazkodtunk. De épen e szentesített törvények s az azokon alapuló egyetemes konventi határozatok, sok és különböző feladatokat s teendőket szabtak elénk. Örömmel látjuk egyházmegyéink előttünk fekvő jegyzőkönyveiből, mily behatóan s lelkiismeretesen foglalkoztak egyházmegyéink az ezekben elénk adott kérdésekkel, s mily buzgón igyekeztek kitűzött feladataiknak megfelelni. Engedje meg a főtiszt, egyházkerül, közgyűlés, hogy e kérdések nevezetesbjeit fölemlítsem s azok némelyikéhez néhány szerény észrevételt fűzzek. E feladatok közül egyik legfontosabb kétség kívül az úgynevezett Egyházi Leltár, vagy vagyonkönyv elkészítése. Mert rossz gazda az, a ki nem tudja s még rosszabb volna az, a ki nem is akarná tudni, hogy mije van, minő anyagi erővel és eszközökkel rendelkezhetik léte föntartására, szellemi és erkölcsi czéljai elérésére. Az egyháznak, úgy az egyetemesnek mint mindenik egyesnek, magas szellemi s erkölcsi czéljai vannak s bár ezekre szellemi és erkölcsi erőkkel és eszközökkel kell törekednie, de bizonyos, hogy arra anyagi erő és •eszközök is szükségesek. Ezeknek pontos és alapos megismerése két okból szükséges; hogy megtudjuk, vájjon valóban oly szegények vagyunk-e, mint hiszszük s váltig panaszoljuk, vagy talán csak helytelenül élünk a meglevővel is s magunkban van a hiba, hogy a mink van, azt sem használjuk fel eléggé, vagy nem czéltudatosan ? és másodszor, hogy a hol s a menynyiben csakugyan fogyatékosak és elégtelenek eszközeink, ismerjük íel a valódi hiányokat és szükségeket s keressük