Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1893. október 21.

1803 október 24-én. — v. ü. 1. 265 üzemterv készítése alól az egyházkerület föl nem mentetnék, kötelez­tetett haszonbérlő az üzemtervet saját költségén elkészíttetni s ahhoz magát a törvényben előírt különbeni következmények terhe mellett tartani. Azon esetben pedig, ha az egyházkerület üzemterv-készítése alól felmentetnék, a szerződés akkép rendelkezik, hogy az ákácz-erdő 20 éves vágásokra felosztassék, abból bérlő részére évenként 1200 • ölével számítva 1V-2 holdon a fák kiásása engedélyeztessék, mely nye­rendő famennyiséget bérlő saját czéljaira fordíthatja. Köteles azonban gondoskodni, hogy az erdő utánna nőjjön, stb. Fejérvármegye közigazgatási bizottságának albizottsága kérvénye-­zésem folytán 1893. évi okt. hó 4-én kikézbesité kezemhez a földmí­velési m. kir. minisztérium által 65426/1891. sz. alatt hozott rendele­tet, a mely szerint az egyházkerület a birtokában levő erdő üzemterv szerinti kezelésének kötelezettsége alól oly feltétel mellett fölmente­tett, hogy ezen erdő ezután is a közvetlenebb állami felügyelet s illetve az erdőtörvény 17. §-a alá tartozó erdőnek fog tekintetni s hogy azt feltétlenül fentartani, jövőre is állandóan erdőként kezelni s ha a fel­mentés indokai megszűnnének, a rendes gazdasági üzemtervet elkészí­teni tartozik. Van szerencsém ezen miniszteri rendeletet 1. 7. alatt ide csa­tolva a főtiszteletű egyházkerületi Közgyűlésnek azon kérelemmel be­mutatni, méltóztassék a szerződés határozmányainak megfelelőleg az erdő­terület szakértői felosztása iránt intézkedni. Kelt Budapesten, 1893. okt. hó 12. A főtiszteletű egyházkerületi Közgyűlésnek alázatos szolgája Szilágyi Sándor. A földmívelesi magyar királyi minisztérium, 65426/1891. sz. a kelt rendeletével a tulajdonos egyházkerületet az alsó-szent-iváni birtokon lévő 22 cat. hold és 183 • öl területü ákáczfa-erdő üzemterv szerinti kezelésének kötelezettsége alól a szokott feltételek mellett felmentvén: a Yégh Sán­dor haszonbérlővel kötött szerződés 9. pontjának ezen erdő hasznosítására vonatkozó ama része ér-

Next

/
Thumbnails
Contents