Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1893. október 21.

266 1893 október 24-én. — v. ü. 8. 9. vényesítendő, mely a 20 éves vágási rendszer felől intézkedik, s a mely jogot ád a bérlőnek évenként 1200 • ölével számitva l 1/* holdon a fák kiásá­sára, illetőleg a nyerendő famennyiségnek saját czéljaira való felhasználására, szemben azon köte­lezettséggel, hogy a kivágott terület mindig újból beültettessék, hogy az jövőre is állandóan erdőként kezeltessék. Minthogy pedig az üzemterv elkészíttetése a szerződés értelmében a bérlő költségén lett volna eszközlendő: felhivatik ügyész úr, hogy az erdő­terület szakértői felosztása iránt a bérlő költségén intézkedjék, s a munkálat egyik hiteles példányát a kellő ellenőrizhetés szempontjából az elnökséghez mutassa be. 8. Tárgyaltatott a néhai Kóczún Józsefné által tett ala­pítvány tárgyában a budapest-pesti evang. ref. egyháztanács­nak folyó évi 63. jk. sz. határozata. A végrendeletnek azon kifejezése, hogy az 500 forintnyi összeg a «pesti ref. iskola» czél­jaira hagyományoztatik, kizárván azon értelmezést, mintha ez a főiskola czéljaira lenne fordítható: a már befizetett alapítvány a budapesti ev. ref. fő­gymnasium alaptőkéjéhez csatolandó. Miről a nevezett egyháztanács, nemkülönben a főgymn. pénztárnok és Vitányi Bertalan ügyvéd úr (lakik Szereacsen), utóbbi mint az alapító örököseinek megbízottja, szabályszerű intézkedés, illetőleg tudomásvétel végett értesíttetni rendel­tetnek. 9. Ügyészi jelentés a néhai Munkácsy Sándor hagyo­mánya tárgyában. Főtiszteletü egyházkerületi Közgyűlés! Néhai Munkácsy Sándor paksi ev. ref. lelkész A) alatt csatolt végrendeleteben akként intézkedett, hogy az ott elősorolt hagyomá-

Next

/
Thumbnails
Contents