Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1893. október 21.
1893 október '24-én. 116. részeiben levő s kath. jellegű iskolákba is járnak magyar ref. gyermekek, de bitoktatásban a missió-lelkész által részesülnek, ki e nagy pusztát évenként legalább négyszer, némely pontjait 6—8-szor is meglátogatja s három helyen tart isteni tiszteletet, Mojavolján, Uj-majorban s Örömben, a mely pontokon t. i. a református magyarság leginkább tömörül. Az egész területen, melyhez Ruma is tartozik, a ref. lelkek száma 548; iskolába jár 66 fiu, 34 leány; a vizsgákon a lelkész mind a három iskolában jelen van; a mojavoljai iskola vizsgálata (az uradalmi tiszt urak jelenlétében) az évben is jól sikerült s a tanitó (Kozma Pál) szorgalma, ügyessége s buzgó-ága méltó dicséretet nyert. Összefoglalva e missió fentebb közlött adatait s azokat a mult éviekkel összehasonlítva: a lelkek száma a tavalyi 1689-röl 1988-ra, tehát 299-el szaporodott; az iskolás g} Termekeké 311-ről 307-re, tehát 4-el csökkent. A lelkész ez évben (1892 jul. 1-töl 1893 junius 30-ig) keresztelt összesen 72 gyermeket, temetett 49 egyént, esketett 16 párt, konfirmált 17 fiú, 15 leányt (32-t) s úri szent vacsorával éltetett 294 férfit és 289 nöt, összesen 583 lelket. II. Báaovczei missió. E missió, az elmúlt évben, a missiói lelkész fáradhatatlan buzgólkodása által, nagyobb kiterjedést és tetemes g} _arapodást nyert, négy uj missió-kör alakulásával s felvételével, melyekkel az előbbi 8 kör 12-re szaporodott hasonlóan az Izrael 12 nemzetségéhez. Ez uj missiói körök a következők: 1. Bród és vidéke. 2. Vrpolye és vidéke. 3. Gyeletovcze puszta. 4. Gunja-Brcka és vidéke. Ezeket mutatom be először. 1. Bród és vidéke, melyre a missió-lelkészt egy a vukovári körből elköltözött atyafi tette figyelmessé. Ez az atyafi magától kereste föl az ott elszéledve élőket s egy néhány családdal megismerkedvén, értesítette a lelkészt, ki ott f. é. január 1-én jelent meg először s azóta is még 2-szer. 51 lélek tartozik e körhöz a két (Magyar- és Boszna-) Brodban, mind magy. államvasuti alkalmazottak; ezeken kívül még 3 magyar család csatlakozott hozzájok. A lelkész itt a minden lelki gondozás nélkül élö német ajkú ág. hitv. evangélikusoknak is felajánlva szolgálatát; egyrész hálával fogadta, a többség azonban egé-