Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1893. október 21.

1893 október 24-én. — 116. 169 szen elidegenedett saját egyházától is s nem kivan semmi lelki gondo­zást. A boszna-brodiak, mivel missziói lelkészünk ott nem fungálhat (a magy. korona területén kívül) átjárnak Magyar (Sziavon' Bródba. Első látogatásakor a nők mindjárt 2 frt 30 krt gyűjtöttek magok közt a bánovczei szeretetházra, melybe már előbb volt két itteni gyermek felvéve két hónapra, hol őket a lelkész készítette elő az úrvacsorához. 2. Vrpolye és vidéke. Ez előbb a szelistei missióhoz volt csa­tolva, de onnan a távolság és a vasúti közlekedés hiánya miatt nem levén kezelhető, mindkét missiói lelkész ajánlatára, azt f. é. február 2-án a bánovczeihez csatoltattam. Itt 30 református lélek van, de itt s a vidéken, Cajkovczén és Garcinban 150 ág. hitv., kikre addig semmi gond sem volt; de mihelyt a ref. missionárius itt megjelent, a Banov­czén is annyi zavart okozott s erőszakoskodó ág. hitv. lelkész s két Chrisona-bruderje (a bánovczei és jankovczei) mindjárt elkezdték a magokhoz csábítást és a Garcinieket már el is vitték, holott még, április 3-ikán több garcini lutheránus élt, a reformátusokkal együtt, az úrvacsorával. Vrpolyén 13 iskolaköteles van s a reformátusok ragaszkodnak hitökhöz; 1 születési s 1 halálozási esetet jelentettek be; magok közt egyházi czéljaikra 7 forintot gyűjtöttek s 40 frt évi kivetést tettek magokra. 3. Gyeletovcze pusztán Farahó nevű (Baranya vm. magyar ref.) bérlő 1893-ra csupa magyar református béreseket fogadott, 10 csalá­dot, 32 lélekkel, kiket a missiói lelkész háromszor látogatott meg, két­szer hétköznap, egyszer ünnepnapon, mikor úrvacsorát is osztott köz­tük. Iskolaköteles gyermekeiket Pacséron (otthon) hagyták, isko­lázni; itt csak kettő van, kik a pusztán iskolázatlan vannak. 2 szüle­tési, egy haláleset fordúlt elő. 4. Gunja-Brcka. Ez utóbbi község (Brcka) már Bosznia terü­letén van. Oda hivatva a bánovczei missió lelkésze keresztelni, ezt ná­lam jelentette s kérdezte szabad-e a magy. korona területéről átlépnie, illetőleg ott lelkészi teendőt teljesítenie? Mialatt e kérdéssel ón a közös pénzügyminiszter úr ő excellencziájához fordultam s tőle az egyelőre tagadó válasz megjött s én azt a m. lelkészével tudathattam, ez a kitűzött napon elindult s a tilalom csak ott helytt érte. Érdekes­nek tartom ez expeditiójáról a következő (missiói naplójából kiírt) rész­letet ideigtatni. «Június 11. — Vasárnap. — A vasútnál Stádler atyafi várt, kivel

Next

/
Thumbnails
Contents