Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1893. október 21.
1893 október 24-én. — 116. 167 még takarékpénztárban kamatoz, de a nem egészen 100 lélek (most is "98, mint tavaly, de az iskolába járók száma 15-ről 12-re apadt) nem volt még képes az építéshez kezdeni; alkalmas telekhez sem jutottak. Most abban állapodtak meg, hogy kész házat vesznek, mely kevés költséggel átalakítható lesz imaházzá s iskolává. Csakhogy összesen 733 frt 55 kr. mai pénztári állásuk erre sem nyújt elég fedezetet, ha csak ujabb segélyből nem nyernek támogatást. 6. Mitrovicza, a tavalyi 146-ról 166 lélekre szaporodott s bár e szám sem tekinthető állandónak, a beköltözők s itt megtelepülőkkel inkább gyarapodik mint fogy az eltávozókkal. Kezd bennök az egyházias érzés is mutatkozni. Legközelebb egy úrvacsora osztás alkalmával néhány forint persely pénz jött be. Az eleinte czélzott egyesülésről az ágostai hitvallásuakkal, (kik kisebb számuk mellett is dominálni akarták őket) végkép lemondtak. Fentartásunkra azonban, Gregurev•czával együtt 150 frt állandó segélyt vélnék biztosítandónak, ellenben az egyetemes közalapra kivetés volna elrendelendő s beveendő a hívektől, hogy így kapcsolatuk az egyetemes egyházzal mindkét oldalról biztosítva legyen. Mitrovicza oly fontos pont, melyet nem szabad elhanyagolnunk. Vasúti összeköttetésénél fogva a beskai központból elég könnyen hozzá is járulható. 7. Szurcsinből az Uj-Sóvéról (Bácsm.) oda települt lakosok egy része anyaközségébe visszaköltözött, s azáltal és halálozás által is, számuk a tavalyi 108-ról 86-ra apadt; az iskolába járók száma most is 5. Itt az ág. hitv. evangélikusok erösebbek, imaházuk is van, csalogatják a mieinket egyesülésre, vagy egyenesen áttérésre, de ők nem hajlandók, sőt szívósan ragaszkodnak hitökhez. Most a polg. községtől fél holdnyi telket kérnek imaház építésre, az ág. hitv. imaház szomszédjában s talán meg is nyerik. A mult évben a községtől nyert 4 hold és 694földet haszonbérbe adták s pénztári állásuk most 194 frt 67 kr. 8. Mojavolja a gróf Pejacsevich család rumai urodalmában. A majdnem kizárólag magyar ajkú református cselédség alkotja e missiót, melynek Mojavolján van magyar ref. iskolája, melyet az urodalom tart fenn, de a tanító fizetéséhez egyházkerületi missió-pénztárunk 100, az egyet, közalap 50 frttal járul. Az iskolát a szükséges berendezéssel, fűtéssel, taneszközökkel stb. az urodalom látja el, s a készlet ez évben is 48 drb. rajzmintával gyarapodott. Az uradalom távolabbi