Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

41 1892 október 1-én. — 2. 3. 4. kiemelnem, hogy a részletek nagy sokaságában el ne vesz­szenek. Mindenek előtt egyetemes konventünknek, az egyetemes közalap erejével tett alkotásait kell említenem. A pillanati szükségek orvoslására irányuló — s hála égnek a mi egyház­kerületünk által aránylag legkevésbbé igénybe vett segélyeken kívül: az újabban szervezett s életbe léptetett tőkekamat-se­gélyezés eddigi jótékony következményeire kívánok rámu­tatni. Lelkészi állomásaink közül eddigelé kilencznek, ú. m. Karajenő (200 frt), Szánk (200 frt), M. Gyönk (150 frt), M. Nagvszékel (80 frt), Szt.-Endre (200 frt), Dunabogdány (100 frt), Dunaföldvár (100 frt), Doboz (50 írt), Bodmér (50 frt) lelkészi állomásait emelte ki állandóul s emberileg szólva örök időre a nyomorból, összesen 1130 frt állandó évi kamatösszeggel, mely 32 év alatt magát a tőkét teremti meg az illető egyházak lelkészi állomásainak. Es kiemelte a por­ból, a hamuból, a f. év tavaszán tűzvész által rommá tett, s lakóházain kívül összes egyházi épületeitől is megfosztott szentbenedeki egyházunkat is, 32 évre megadott évi 350 frt kamatsegélylyel 7000 frt építési segélyhez juttatván a bor­zasztó csapás által sújtott egyházat. Hasonló módon nyújtott töke-kamatsegélylyel épültek fel már a kis-oroszi lelkészlak, a majosházai (Solt) és bajai (Alsó-baranyabács) ép oly szilárd mint díszes kis templomok, melyek egyikét püspöki látogatásom során f. é. május 1-én, másikát ugyanezalatt adott Ígéretem szerint augusztus 14-én, magam avattam fel s szenteltem Isten dicsőségére. Építés alatt van a biai paplak, a juthi tem­plom, a vaáli iskola; a jövő évben fog épülni a tápiószelei s valószínűleg a szolnoki, már nagyobbszabású templom is. Mind ugyanabból az áldott — fájdalom, nem kimeríthetetlen, mert nem elég gazdag forrásból. Az önkéntes adakozás és gyűjtés forrása, az épülendő budai templom alapját már 70,000 forintra vitte föl, melynek 100,000 forint költségve­tésű terve, szerencsés pályázat útján már elkészült, bár a kivitelre végleg elfogadva és megállapítva még nincsen. Külön felemlítést érdemelnek még a kecskeméti és nagykőrösi egy­házaink építkezései, egyházi és iskolai czélokra. Amaz lelkész-

Next

/
Thumbnails
Contents