Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
42 1892 október 1-én. — 1. lakát építette s a főiskola-épületét bővítette ki s ezzel jövedelme szaporítását is eszközölte közel 40,000 írt költséggel, illetőleg befektetéssel. Emez, a néhai Kalocsa Balázs nagylelkű segélyével (ki a mellett nagyszerű örök alapítványt is tett az egyház javára) s Inárcsi Farkas Elek fögondnok hozzájárulásával a tanítóképezdét építette ki egy új szárnynyal. Egyházkerületünkben azonban ez idő szerint — és általában pesti főgymnasiumunk építése óta — legnagyobb alkotása a halasi főgymnasium új épülete, mely az egyháznak ezelőtt százhúsz esztendővel fölhagyott, most már a városban bennfekvő, körül épített, úgynevezett régi temetőjén, 3861 négyszög ölnyi, nyilt, egésséges, magas fekvésű területen, minden oldalról szabadon álló 36 öl hosszú homlokzattal a vasúti utczára néző, 21 öl hosszú két oldalszárnyu egyemeletes épület. Földszintjén 30,000 kötet befogadására alkalmas könyvtár-terem, olvasó szobával, igazgatói s hivatali helyiség, régiségtár, tanári szoba, két nagyobb tanterem és tágas rajzterem s iskolaszolga-lakás; az emeleten középen a díszterem (aula), két oldalt szintén a homlokzaton a természettani s természatrajzi tantermek, a gyűjtemények és dolgozó szobák, és a két szárnyban hat tanterem van elhelyezve; az egész épület belső részén széles fedett folyosó fut végig. Az építés — bár annak végszámlája még nincs összeállítva, körűibelől 130,000 forintba került, melyhez az állam 25,000 írttal, egyesek önkéntes adakozásai 14,000 forinttal, az egyház a maga által saját területén égettetett másfél millió kitűnő minőségű téglában m. e. 35,000 forint értékkel, azonkívül egyéb javaiból még annyival járúit, hogy a kész művet még mintegy 50,000 frt törlesztési kölcsön-tartozás terheli. De a századokra szóló épület immár kész, — az új tanév már abban nyittatott és a tanítás a felszerelt új tantermekben kezdetett meg szeptember 10-én — s hirdeti a halasi egyház buzgóságát a tanügy iránt s vezetői bölcsességét, erélyét és kitartását. A gymnasium készen van, csak egy hiányzik még belőle, a tornacsarnok, mely a kormány által is helyben hagyott ere-