Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

36 1892 október 1-én. — 1. helyen a vagyonkülönbség nélkül egyenlő teherviselésen alapszik, szakítanunk kell, vagy legalább fokozatosan át kell mennünk az aránylagos adózásra, az osztályrendszerre. Fokozatosan, értem oly módon, hogy a hol az egyház és iskola nevekedő szükségei az adó emelését mellőzhetetlenné teszik, ott az egyházi adóemelést a vagyonosabbak terhére kell kiróvni s a jelenlegi adót már' is alig biró szegényebb osztályt attól lehetőleg meg kell kímélni. Tndom jól, hogy az egyházi adó emelésétől a kissé vagyonosabbak, sőt a legvagyonosabbak is idegenkednek; idegenkednek az adónak különböző osztályokba való fokozatos beosztásától is; mert csak azt a — magában véve igaz és helyes elvet tartják szem előtt, s azt hangoztatják, hogy miután az egyház lelki javaiban s kegyajándékaiban, az igében, a sakramentomokban, a lelki gondozásban, az iskolai tanításban, gazdag és szegény egyformán s egyenlően részesül — egyenlően viselje annak terheit is. De megfeledkeznek azokról a szintoly igaz és még magasabb rendíi igazságokról, hogy a kinek több adatott, attól több is kéretik számon, megfeledkeznek Krisztus Urunk ama felséges Ígéretéről, hogy a szegényeknek ingyen prédikáltatik az evangeliom és megfeledkeznek mindenek fölött arról, hogy az egyházi adó nem az idvességért való fizetés, vagy annak az ára, hanem egyszerűen az egyháznak, mint intézménynek, e világban való fentartására szolgáló eszköz, mely a világi viszonyok szerint beszerzendő s kinek-kinek anyagi tehetsége szerint hordozandó. — Amaz első — az Isten előtti egyenlőség — s emez utóbbi, a vagyonarányosság, elveinek összeolvasztása s egyesítése adja meg az egyházi adózás egyedül helyes alapját s époly igazságos mint czélszerü formáját. Azért nem tette sem 1881-ki, sem most folyamatban levő zsinatunk, a szoros arányosságot, például a mi legegyszerűbb lett volna: az állami adókulcsot, az egyházi adó kulcsává, hanem ajánlotta az osztályrendszert, mely szerint valamivel még a legszegényebbnek is (kivéve a könyöradományokból élő koldusokat) kell járulnia az egyház fentartásához, de fokozatosan többel s még többel s legtöbbel, a vagyonosabb, még vagyonosabb, s leg vagy ónosabbaknak.