Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

1892 október l én. — 8. 33 g)

rámolított. Az ügy határozathozatalra s így döntésre nem kerülvén, tényleg előbbi stadiumában maradt, de a zászlóbontás sokkal nyíltabb és hatalmasabb volt, hogysem tényleges mozzanatnak ne számíttassék. Midőn a dunántúli ref. egyházkerület elhatározta, hogy főgondnoka, Tisza Kálmán 25 éves főgondnokságának jubileumát f. é. szeptember 5-én megünnepli s erre a két protestáns egyház kerületeit, mint testvéreket meghívja, már előre hangzottak a jóslatok, hogy az ünnep tulaj donkép nem jubileum lesz, hanem azzal Isten tudja miféle politikai vagy legalább is egyházpolitikai pártcsoportosulás czéloztatik. Pedig jólélekkel mondhatom, hogy senkinek sem volt eszében egyéb, mint azon kiváló férfiú megtisztelése, ki a protestáns egyházat s a protestáns ügyet, nem csak 25 év óta mint főgondnok, de 33 év óta szolgálja s azóta és ma is annak egyik fővezére, oszlopembere. Politikai czélzatról és színezetről szó sem lehetett, mert ez ünnepélyen a legkülönbözőbb politikai pártokhoz tartozó férfiak vettek, nem csak puszta jelenlétökkel szenvedőleges, hanem tettleges részt is. Egyházpolitikai, vagy protestáns tömörülésre pedig nem volt szükség, mert a szóban forgó egyházpolitikai kérdésekben, a j)rotestáns egyházban nem csak pártok, de még eltérő vélemények s árnyalatok sincsenek. Es erről ország-világ előtt tanúságot tett maga e szép és magasztos ünnepély lefolyása is, melyen illetékes ajakról egyetlen szó sem hangzott, a mi akár a felekezeti akár az országos békét zavarhatná vagy bárkit is sérthetne. Ha az ünnepély befejezte s az ünneplök szétoszlása után, a folytatólag tartott egyházkerületi gyűlésen, talán — a tapasztalatokból származott elkeseredés — élesebb nyilatkozatokban tört ki, ez sem az egész protestáns egyháznak sem az ünnepelt féi-fiúnak be nem tudható. S részünkről ne is engedjük magunkat e hangulatba sodortatni és e hangra ragadtatni. Bár mennyire ragaszkodunk is egyházunkhoz s védjük annak igazait, hitünk és lelkiismeretünk szabadságát: ne felejtsük el, hogy előbb vagyunk magyarok mint protestánsok s hogy hazánkat és annak belbékéjét — s egyházunkat és annak jogait nem csak egyaránt, de egyszerre is védhetjük, mert ez a kettő 3