Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

31 1892 október 1-én. — 2. 3. 4. pillanat szelétől hajtva, abból kicsapni soha sem engedte; s ha egy perezre kicsapni látszatának azonnal visszavezette. Egyben, az elnökség iránti tiszteletben és bizalomban, s az elnöki tekintély előtti meghajlásban soha egy pillanatig sem volt különbség, sem tétovázás közöttünk. Ez illik férfiakhoz — s különösen egyházi férfiakhoz, kiknek csak az egyház java fekszik szivükön s nem hatalmi kérdések által indíttatnak. Azért a zsinat megállapodásai, meg vagyok győződve, átalános megnyugvással fognak találkozni — s az ellennézeteket ki fogja egyenlíteni az idő, mely mindig többre tanít (plura docebit) s a gyakorlat, mely az érdességeket elsimítja. Részemről megnyugvással nézek a hozott és még hozandó törvények hatása elé, mert meg vagyok győződve, hogy egyházunkban senki sincs, a kit nem a legtisztább indulat s az egyetértő közreműködés óhajtása vezérelne, melyre talán soha nem volt nagyobb szükségünk, mint most — ez egyházunkra nézve oly válságos időben! Igen, az egyetértésre nagy szükségünk van, s nem kevesebb arra a higgadtságra, mely nem engedi magát felkorbácsolt szenvedélyek által, még szenvedett sérelmek, vagy alaptalan vádak s gyanúsítások által sem megzavartatni. Az úgy nevezett elkeresztelési kérdésre s annak ujabb és legújabb fejleményeire czélzok; mert a kezdetben korlátolt jelentőségű, csak egyetlen, bár magában fontos, törvényszakasz fentartására és érvényesítésére czélzó ügy, mióta szőnyegen van, sokkal nagyobbá nőtt, mint kezdete vagy neve mutatná, és mármár majdnem egész felekezeti harczczá nőtte ki magát. Igaz, mi is elmondhatjuk, hogy egyházunkat nem félthetjük, mert az is ugyanazt az isteni Ígéretet birja, mely az összes keresztyénségnek, Krisztus egy közönséges anyaszentegyházának szólott «hogy azon a pokol kapui sem vehetnek diadalmat». De ha ez áldatlan versengés még soká tart: félő, hogy közös hazánk, nemzetünk bizonyosan súlyos sebet fog kapni: államunk szilárdságának, a törvény tiszteletének, a jogrend biztonságának megingatásában. Részünkről ugyan s ezt nyugodt lelkiismerettel mondhatom — eddig is az állam és a törvény tekintélyének fentartása mellett folyt a küzdelem és pedig