Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1895. szeptember 21.

1895 szeptember 23-án. — 36. 73 érdekében rendszeres államsegély nyerése czéljából, az állammal szerződéses viszonyba kíván lépni: ezen körülményt hozzájárulás végett a közgyűlésnek bejelentjük azon javaslattal, hogy az elnökséget hatalmazza fel a szerződés létrejötte esetén, annak megerősítésére s gyorsabb lebonyolítása tekintetéből, a konventhez való felterjeszté­sére, hogy végleges elfogadása iránt intézkedhessék. XI. Szintén jóváhagyás s a további intézkedés végett beterjeszt­jük a nagykőrösi főgvmnasiumnak állami segélyeztetése ügyében kiküldött miniszteri biztos, Beöthy Zsolt úrral 13,000 frt évi segélyre kötött s az egyháztanács f. évi junius 18-án tartott gyűlésében egy­hangúlag elfogadott szerződését, a melyhez csatolva van a normális költségvetés is. S a felterjesztés értelmében tisztelettel felhívjuk a közgyűlés figyelmét az egyházkerület által választott és díjazott gymn. tanár javadalmazására. Miután annak fizetése, a megfelelő szervezési mérték szerint, a lakbérrel és ötödéves korpótlékkal évi 1650 frtot tenne: a bevételi előirányzatba is az egyházkerület részéről ugyanezen összeg vétetett fel. Mivel azonban az eddig részére kiszolgáltatott javadalmazás kisebb, az egyháztanács arra kéri az egyházkerületi közgyűlést, hogy évi javadalmazását, a szerződés életbelépésének idejére, vagy saját pénztárából, vagy az államnál kieszközlendő újabb segélyből, a megfelelő összegre egészítse ki. XII. A halasi főgymn. igazgatójának az 1894/5. tanévről beter­jesztett jelentése, — továbbá értesítése, hogy Hartmann János VIII. oszt. tanulónak 1894. junius 23-án 6. sz. a. kiadott eredeti érettségi bizonyítványa helyett, püspök úr engedélye alapján, 1895. aug. 26-án 100. sz. a. másodlat állíttatott ki, — tudomásúl jegyeztetik. XIII. Tekintettel azon körülményre, hogy a görög-pótló tan­folyamnak a mi főgvmnasiumainkban fel nem állítása folytán, főgym­nasiumaink több növendéket kénytelenek elutasítani, a mi közép­iskoláinkra mind hátrányosabb hatással van; de tekintettel továbbá arra, hogy kebelbeli főgymnasiumaink egyenként szerződéses viszonyba lépvén az állammal, a törvény alapján kénytelenek lesznek görög­pótló tanfolyamot szervezni: a tanügyi bizottság felhívja az egyház­kerület figyelmét, hogy ez ügyben, szemben régibb határozatával, elvi határozatot hozni, illetőleg kimondani méltóztassék, hogy az iskolafentartók, ha anyagi erejök engedi, görög-pótló tanfolyamot állíthatnak fel.

Next

/
Thumbnails
Contents