Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1895. szeptember 21.
74 1895 szeptember 23-án. — 36. XIY. Az egyházkerület területén levő idegen tanintézetek ref. vallású növendékeinek számontartására és a vallástanítás miként vezetésére vonatkozó adatok ez évben csak Újvidékről és Bonyhádról érkezvén be, az összesről jelentés nem terjeszthető be. Hogy jövőben ezen jelentések pontosan beérkezzenek, intézkedést kérünk, mely szerint az illető tanintézetek ref. vallású hitoktatói, illetőleg illetékes lelkészei, évről évre a vonatkozó rovatos ívek megküldésével hivassanak fel. az adatok kellő időben leendő beszolgáltatására. Ezen tanintézetek a kővetkező helyeken találtatnak: Aszód, Baja, Bonyhád, Budapest, Félegyháza, Gyöngyös, .Jászberény, Kalocsa, Kecskemét, Pécs, Szabadka, Szolnok, Ujverbász, Újvidék, Yácz, Zenta, Zombor. A rovatos ívek mintájának elkészítéséről, valamint a felhívások kibocsátását teljesítő közeg kinevezéséről, már ez alkalommal intézkedés volna teendő. Teljes tisztelettel a középiskolai tanügyi bizottság. Budapest, 1894. szept. 20-án. Szikszay Gusztáv, Baksay Sáiidor, bizottsági jegyző. bizottsági elnök. A jelentés I. és II. pontjában foglalt kimutatások és a tanári személyzetben történt változások tudomásul vétetnek. Dr. Rupp Kornélnak a budapesti főgymnasium rendes tanárává történt megválasztása megerősíttetik. Fel említtetvén, hogy dr. Szádeczky Gyulának még a múlt 1894 5-iki iskolai évre a budapesti fögymnasiuinhoz rendes tanárrá történt megválasztatása annak idején nem jelentetett be: dr. Szádeczky Gyula budapesti rendes tanár ezen állásában utólag megerősíttetik, kijelentetvén, hogy rendes tanári szolgálata, megválasztatásától számíttatik. A ül. pont alatt felsorolt adományokért s ajándékozásokért középiskoláink jótevőinek hálás köszönetét, a fentartó testületek áldozatkészségeért pedig elismerését fejezi ki a közgyűlés.