Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1888. november 20-21
III. Törvényszéki jegyzőkönyv. November 21-dikén. Szász Károly püspök és gr.,Tisza Lajos főgondnok urak elnöklete alatt, jelenvoltak: Ádám Kálmán,Baksay Sándor, Csekey István, Koncz Imre, Szalay Ferencz esperesek, Szilassy Aladár, Várady Károly gondnokok, Báthory Dániel, Csikay Imre, Fábián Mihály, Kovács Albert, Papp Károly, Szilády Áron egyházi tan. birák, Ballagi Mór, Szilágyi Sándor világi tan. birák. 1. Tárgyalás alá vétetett az uj-vidéki ref. egyházközség presbyteriumának, volt lelkészük: Kulcsár Sándor — jelenleg herczegszölősi ref. lelkész — ellen panaszolt fegyelmi ügyében az alsó-baranya-bácsi evang. ref. egyházmegyei törvényszéknek Zomborban folyó évi szeptember hó 18-án 1. törv. jkv. sz. a. hozott s a nevezett panaszlott által szóbelileg bejelentett felebbezéssel megtámadott határozata. Végzés : A dunamelléki ev. ref. egyházkerületi törvényszék, mint másodfokú biróság, az első folyamodásu biróságnak hivatkozott keletű és számú végzését megváltoztatván: a Kulcsár Sándor elleni fegyelmi eljárásra vonatkozó minden eddigi bírói eljárást törvénybe ütközőnek s ennélfogva semmisnek jelenti ki, s az iratoknak és egyéb mellékleteinek leküldése mellett az alsó fokú bíróságot újabb megfelelő eljárásra utasítja. 3*