Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

24 egyben-másban bizonyára hátrányos is volt, alkotmányozó zsinatunk végzéseire nézve. De akkor az ő életútja már a lejtőre jutott. Az éjjelnappali munka és gond, az ember feletti erőfeszítések, hogy sokféle kötelességei mindenikének megfelelhessen, az a megszokása, hogy mindent maga tegyen, és senki segítségét igénybe ne vegye s az általa teremtett intézetek szellemi és anyagi ügyei intézését senkivel meg ne oszsza — a mellett népes családja gondjai, s azon ezerek meg ezerek ügyei a kik segélyeért. közbenjárásáért, pártfogásáért hozzá fordultak s a kik közül ő egyet sem utasított el, egyet sem hagyott vigasz vagy támogatás nélkül — végre fölemésztették testi erejét s össze kelle roskadnia. Elete végére még egy keserves csapás volt fentartva számára, s egyenesen szivére mérve: szép családja egyik legderekabb tagjának, a szeretett vő — s köztiszteletnek örvendő orvos — és hét neveletlen gyermek apjának váratlan és megrázó halála. 0 ezt a csapást is elnyögte, némán, csak erős hite által fentartva, állott a szeretett fiu koporsójánál — a kit nem sokára ő is követendő vala. S ezzel is megint az ő gondja és munkája szaporodott ; özvegy leányának s hét árva unokájának sorsa ismét az ő vállaira, az ő szivére nehezkedett. Megtörve, még is összeszedte magát s zúgolódás nélkül ment tovább a kötelesség utján, mely most már gyorsan vezetett — a koporsó felé. Elete munkája be vala végezve. Csonkán ő semmit sem hagyott hátra; az alap, melyet jövő nemzedékek számára vetett, ép és teljes — csak legyen a ki tovább építsen rá, az ő szellemében! Lesz-e, oh lesz-e, — ha ebben a nemzedékben s az ő közvetlen utódjában már nem is, de vajha a következőben! Bocsáss meg, T. Gyülekezet, liogy ily soká fárasztottalak s türelmedet oly mértéktelenül igénybe vettem. Furtamfaragtam valamit, hogy bár némileg méltó emléket állítsak tiszteletünk tárgyának. Érzem, hogy az emlék, melyet én