Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

19 hesse az elméket s annak irodalmi téren, nem könyvekkel és röpiratokkal, miket kevesen olvasnak és hamar elfelejtenek, lianem folytonos izgatással, propagandát csinálhasson, alapította Székácscsal, az ágostai testvér-egyház lánglelkii szónokával együtt az első magyar Protestáns Egyházi és iskolai lapot, melyet ketten — s a két felekezet legjobb erőinek magokhoz vonásával, — egészen 48-ig, lankadatlan buzgalommal és kitartással vezettek. A protestáns főiskola azonban, melynek eszméjeért annyi nemes sziv lelkesedett, nem jött létre — s csak mint egy elvetett mag a barázdában, mely téli álmát aluszsza, a tavaszi feltámadásra várva tartogatta termőképes csirában életerejét. Török Pálnak volt fentartva, hogy az eszme magvát életre költse, kicsiráztassa, szárba indítsa s termő kalászszá — mit mondok? — terepély élő fává növelje! A mit százak és százak, egyesült erővel véghez nem vihettek, Török azt egymaga vitte véghez! Véghez vitte oly időben, mikor a magyar protestantismus. a nemzeti elnyomatás korszakában megkötözve s mozdulatlanságra kárhoztatva, mintegy békókban hevert, s századok óta fennálló és meggyökeresedett iskoláit is alig birta fentartani. nem hogy még ujak felállítására is gondolhatott volna; s véghez vitte, úgy szólván minden segély forrás nélkül, sőt liitsorsosai egy nagy részének élénk sőt szenvedélyes ellenzése daczára, kik az ellen évekig tartó sokszor elkeseredett harczot folytattak ; de véghez vitte azon meggyőződés erejével, hogy jót akar és példátlan szívóssággal, kitartással. A mult és a benne gyökerező jog Kecskemét mellett szólott, a hol e dunamelléki egyházkerületünknek főiskolája vala, gymnasiumi, bölcsészeti, jogi és liittani szakokkal; de a jövő, melybe csak egy Török Pál sasszeme látott be világosan, Pest mellett szólott — s a kié a jövő, annak van igaza. Mi sokan elleneztük, szembe állottunk vele és küzdöttünk szándékai ellen. Mert, majdnem azon szavakkal, mint Kölcsey egykor, a Berzsenyi felett tartott akadémiai beszédében — „az ifjú, tekintetes társaság, a ki a nemzet nagy énekesét megítélni merész volt, s e merészségét oly drágán, 2*