Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1880. május 22.
126 113. 114. 115. magát azok megtartására kötelezte, keményen megsértette úgy a lelkészi állás méltóságát, mint a fennálló egyházi törvényeket, kitűnvén továbbá, hogy a szanki polgári község jegyzője és birója a lelkészi állás tekintélyét mélyen megalázó s ugy a polgári mint az egyházi törvényekkel ellenkező botrányos intézkedéseket tettek: ezeknél fogva a szanki egyháztanács világi tagjai megdorgáltatnak és rendreutasittatnak, továbbá illető esperes ur megbizatik, hogy ezen fennforgó ügyben a szanki volt lelkész Dómján János ellen vizsgálatot rendeljen el, s Dómján János addig, mig a fennforgó vádak alól magát nem tisztázza, sem rendes, sem segéd vagy helyettes lelkészül nem alkalmaztatliatik; végül az e. kerületi elnökség felkéretik, hogy a szanki jegyző és biró sérelmes eljárása felől, jelentést tegyen Pest megye főispánjához illő elégtételadás kérése mellett. 113. Olvastatott a kajdacsi egyház lelkészének és elöljáróinak kérvénye, melyben Tolnai Péter tanitójok ellen több rendbeli panaszt emelvén, ennek más helyre cserélését, esetleg elmozdittatását kérik. Ezen ügy a tolnai egyh. megye f. évi közgy. j. k. 35. számában a folyamodók kivánsága szerint intéztetvén el, ujabb intézkedés szüksége nem forog fenn. 114. A némedi egyház panaszlevele Szentpéteri Pál ottani h. lelkész ellen Az egyházmegyén nem tárgy altatván, rövid úton visszaadatik k. somogyi esperes urnák, szabályszerű eljárás végett. 115. A papi vizsgának a f. év őszén rendkivülileg való letehetéséért folyamodnak: Bocsor Lajos, mivel most betegsége miatt meg nem jelenhetett; Varga Sándor, mivel s.