Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1880. május 22.
115. 116. 127 lelkészi egy éve még nem telt le; Yitányi Bertalan, mivel most arra betegsége miatt kellőleg el nem készülhetett; Thuri Károly, mivel most anyagi körülményei miatt megnem jelenhetett; Munkácsi Lajos, mivel az első vizsgát a múlt év szeptemberében tette le; Szabó Gyula, mivel családi körülményei miatt most elő nem állhatott; Nagy Lajos, mivel anyagi körülményei folytán most vissza kellett lépnie ; Nagy Imre ugyanazon okból; Körösi György, Tót József, Snájder Pál betegség miatt; Molnár Húgó, K. Molnár Albert és Jurányi Gusztáv, mivel a jövő iskolai évet külföldi egyetemen akarják tölteni; végül Lőrinc Gyula, ki most SzékelyUdvarhelyről feljött, de itt támadt betegsége miatt elő nem álliatott, kéri, hogy az első vizsgát a f. év őszén, a másodikat a jövő év tavaszán leteliesse. A közgyűlés a papi vizsgának rendkivüli időben való letehetését csak rendkívüli körülmények miatt levén hajlandó megengedni: a jelen esetben kellőleg indokoltnak találja a Molnár Hugó, K. Molnár Albert és Jurányi Gusztáv kérelmét, s nekik megengedi, hogy az első papi vizsgát a f. év őszén letehessék; hasonló alapon Lőrinc Gyulának megengedi, hogy az első papi vizsgát a f. év őszén, a másodikat a jövő év őszén letelie&se. A többi folyamodó utasittatik, hogy okait püspök ur előtt igazolja, a ki, kellő igazolás után, nekik a kért engedélyt megadhatja. Szükséges lévén, hogy a rendkivüli papi vizsga is a rendesnél alkalmazni szokott eljárási módozatok szerint tartassék: az egyházmegyék elnökei erre is meghívandók. 116. Előterjesztetett Celder Márton n.-bányai ref. lelkész ur levele, melyben előadván, hogy magyar protest. népünk vallás-erkölcsi művelődése érdekében f. évi sept. havától kezdve „Vasárnap" cím alatt egy vallás-erkölcsi irányú olcsó prot. néplapot szándékozik kiadni, kéri az e. ker. közgyűléstől ezen nemes célú vállalatnak a kerület egyes lelkészei, tanítói s egyházai figyelmébe leendő ajánlását.