Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1886. május 26. 28.

18 1886. május 26-án. — 5. 6. házmegyék napi ügyeit, külsőket és belsőket vezetik és in­tézik a presbyteriumok, az egyházmegyei gyűlések és bi­zottságok s az évenkinti esperesi látogatások s minden meg­van téve arra, hogy azok lehetőleg jól intéztessenek és vezettessenek. A püspöki látogatások ezélja nem az espe­resi látogatásoknál felsőbb, mintegy felülvizsgáló szemlét tartani, hanem a gyülekezetek erkölcsi és vallásos életére mélyebben és emelőleg hatni, amire — a püspöknek nem személyiségénél, hanem hivatalánál, valamint az ő látoga­tásának ritkább s ünnepélyesebb voltánál fogva is alkal­masok. Ezt tapasztaltam már a mult évben is, két izroni­ban az alsó-baranya-bácsi egyházmegyében (s abban a sla­voniai részeken s a missióban is) végzett püspöki látoga­tásomban is s talán még fokozottabb mértékben, a legkö­zelebbről a f.-baranyai egyházmegyében megkezdett látogatásomban. Az egyházmegye 64 anya- és 10 leány­egyliáza közül, 19 napra terjedő utamban, melyben egy­házkerületünk egyházi főjegyzője s az egyházmegye espe­rese voltak állandó — azonkívül számos lelkésztársunk váltakozó kísérőim — 29 anya- és 1 leány egy házat láto­gattam meg, rendszeresen; ellenben az egyházmegye 35 anya- s 9 leány egy házának tüzetes meglátogatását, ha Isten úgy akarja s engedi, még e folyó év őszén szándékozom végezni. E látogatásról tüzetes jelentésemet, napló alakban csak az egész egyházmegye bejárása után fogom előter­jeszteni. Most csak annyit említek róla, hogy — bár az egyházak anyagi dolgait sem mellőztem — s jelesen a pres­byteriumok szervezését, az anya- és jegyzőkönyvek rend­benlétét, az egyházi tartozások — azok közt a lelkészi és tanítói illetőségek s első sorban a közalap járulékainak ki­vetése, beszedése s befolyása mibenlétét mindenütt számba­vettem s a hol szükséges volt vagy intézkedtem vagy ta­nácscsal, intéssel, buzdítással szolgáltam: főszempontúl mégis a gyülekezetek erkölcsi s vallásos életének vizsgálatát s az arra való hatást tartottam magam előtt. Mert Felső-Bara­nyában is ugyanazokkal a bűnökkel kelle szembenéznem, melyekkel tavaly Alsó-Baranyában találkoztam; a példás

Next

/
Thumbnails
Contents