Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1880. május 22.
10. 11 convent s e. kerületek játékot űztek legyen az e. megyékkel, tárgyaltatván velők a zsinati előmunkálatokat azért, hogy észrevételeiket majdan ignorálják. Atalában a zsinati ügymenet szerencsétlen. Az indítványozó visszalépett, a megindult sereg megy tétova vezénylet nélkül, terv, programúi, sor s időrend nélkül, ötletek szerint. Ily szerencsétlen ötlet vala a mult évi május 10-dikére tervezett convent, mely minket kivert rendünk és sorunkból, holott maga a tiszántúli e. kerület sem vala készen munkálataival, mert csak utóbb, aug. közgyűlésében olvastatta fel az e. megyéknek a zsinati előmunkálatokra vonatkozó észrevételeit. Azonban hiszszük, dabit Deus his quoque finem; mert a convent elrendelte (jk. 20. sz.), hogy a még nem nyilatkozott két e. kerület u. m. a tiszáninneni s dunamelléki, a zsinati előmunkálatokat legközelebbi gyülésükön tárgyalva, azokra vonatkozó észrevételeiket f. évi junius haváig conventi elnök úrhoz minden esetre beterjeszszék. E tárgyról még csak annyit mondok, az e. megyék jegyzőkönyveinek átolvasása után, hogy nyolc egyházmegyénknek egyike sem rajong a zsinatért. A másik igen fontos és nevezetes tárgy, mely egyetemes egyházunk figyelmét s gondjait fölébresztette, a tanügy, jelesen a középtanodák szervezése. Bámulatos, hogy a Thun Leo «Entwurfja der Organisation der Gymnasien und Realscliulen», mely középtanodáinkat természetes és rendes fejlődésökben megakasztotta, a gymnasiumot fel kinyújtotta, az akadémiai tantárgyakat a gymnasium körébe leszállította, ma is érvényben van, holott az absolutismus megszűntével, -•annak intézményeit is igyekeztünk megszüntetni s jogos állapotunkba visszahelyezkedni; nemcsak, hanem ez a Thun-féle organisatio, legalább tere s keretére nézve, ma is mintául szolgál az oktatásügyi ministeriumnak s ennek tanügyi tanácsosainak. Az absolutismus által octroyált rendszer 30 évig érvényes közöttünk, mely 30 évből az utolsó 13 alkotmányos korszaknak mondatik! Bámulatos, hogy 1868. óta, midőn a népiskolai oktatás tárgyában a törvény meghozatott, a felsőbb tanintézetek rendezésére 12 éven át nem