Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1878. június 15.

5, 6. 125 tartott ülése j. k. 11-dik pontja, mely az oldi uj temető használati jogát az alperes egyházközséggel szemben felperes lelkésznek itéli, valamint az 1878. ápr. 26-án kelt jegyzőkönyvéből sz. n. kiadott Íté­lete, mely szerint az oldi egyházi elöljárók ellen, mivel a nevezett temető terményét elvették, birtokháboritási per indítandó. Ezzel kapcsolatban olvastatott az oldi egyháztagok felebbezése, melyben a felsőbaranyai törvényszék ítéletét megváltoztatni kérik. Miután a lelkészt, ha a hiványban az ellenkező határo­zottan kitéve nincsen, csak a tényleg temetkezési helyül használt temető haszonélvezete illeti, s nem a még ilyenül nem használt helyé is: ennélfogva a felsőbaranyai törvényszék ítélete aként módosittatik, hogy mig az uj temető valóságos temetkezési helyül nem használtatik, addig az egyház annak haszonélvezetében meghagyatik, azontúl pedig, ellent nem állván az oldi egyháznak a törvényes gyakorlattal és rend­szabályokkal ellenkező csereszerződése, a temető haszonél­vezetébe a lelkész behelyezendő. Önként értetik, hogy ezen .ítélet az oldi egyház elöljárói ellen indítandó birtokhábo­ritási perre vonatkozó határozatot is megsemmisíti. 4. Olvastatott a felsőbaranyai egyházmegyei törvényszéknek f. évi április 26-án hozott végzése, melyben Zeke Vince terehegyi taní­tónak az elődje C se te István által 1876-ik év őszén búzával bevetett 4 hold kegyadományi föld termésének fele, illetőleg ennek értéke 37 frt 68 kr., de leszámításával a Csete István által adott egy kila vetőmagnak s évi adónak, megítéltetik. Ezzel kapcsolatban olvastatott Csete István terehegyi volt taní­tónak ezen egyházmegyei végzés felbontását, s az említett 4 hold fele termésének megfizetése alól magát felmentetni kérő felfolyamodása. Az egyházmegye végzése helybenhagyatik. 5. Olvastatott Munkácsy Menyhért katádfai tanítónak a felső­baranyai egyházmegyei törvényszék f. évi ápril 26-án tartott ülésében j. k, 9. sz. a. hozott végzésének első pontja ellen benyujtott felfolya­modása, melyben az egyházmegye azon végzését, mely szerint felfo­• lyaniodó a katádfai egyház ellen conventio csonkítás miatt beterjesz­tett kérelmével visszautasittatott, megváltoztatni kéri. Az egyházmegyei végzés helybenhagyatik. 6. Felolvastatott Magyar Antal nagykőrösi tanitóképezdei igazgatónak özv. Végh Józsefné nagykőrösi lakosnő nevében felter­jesztett felfolyamodása, melyben a felsőbaranyai egyházmegyei tör­vényszéknek f. évi április 26-án j. k. 11. sz. a. Szilády István egy­kor nagykőrösi tanitóképezdei növendék, jelenleg tótkereszturi tanitó

Next

/
Thumbnails
Contents