Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1878. június 15.

12G 7. 8. 9. ellen, ennek még tanuló korából fentmaradt 1G5 frtnyi tartozása és kamatai behajtása érdekéből benyújtott kereset ügyében hozott vég­zését feloldatni kéri. Magánjogi követelés behajtására az egyházi hatóság magát illetékesnek s jogosítottnak nem tekinthetvén, fel­folyamodó, követelésének behajtása iránt az illető világi hatósághoz utasittatik. 7. Előterjesztetett Szakács Lajos matyi lelkész urnák az iránti felfolyamodása, miszerint az egyház által tőle az 1873-ikév óta elfoglalt 6 holdnyi kaszáló rétnek haszonélvezeti jogába a f. baranyai e. megyei törvényszék 1874 és 1875-ik években ismételten hozott vég­zései értelmében helyeztessék vissza. Folyamodó kérelmének újból való tárgyalására a f. baranyai e. megyei törvényszék felhivatik. 8. Olvastatott a kecskeméti egyházmegye törvényszéke 1878. május 8-án tartott ülése j. k. 1. száma, mely szerint a Bikádi János és társai, mint halasi ref egyházközségi tagok által Szilády Áron halasi ref. lelkész ellen emelt panaszos ügyben a folyamodók panaszának hely nem adatik. A kecskeméti törvényszék Ítélete, indokolásával együtt helybenhagyatik. 9. Olvastatott a pesti ref. egyházmegyei törvényszék f. é. május 7-én tartott ülésének j. k. 1. sz. a. végzése, melyben Várady Béla d a b a s i tanitó, miután a tanitás terén szol galmának és javulásának több évben ismételt intések dacára is jelét nem adta, a tanügyi bizottság véleményezésének értelmében tanitói hivatalából elmozdittatott. Ezzel kapcsolatban felolvastatott az alsó-dabasi reform, egyház­nak a fentebbi e. megyei Ítélet feloldását kérő s több érvvel támoga­tott felfolyamodása. Várady Béla tanitó a legközelebbi év lefolyása alatt ha nem is az illető körlelkészeknek, de ugyancsak az e. megye által a dabasi iskolára való felügyelettel megbizott helyi és szomszéd lelkészeknek az e. megyére benyújtott jelentése szerint <i tanításban az eddiginél több szorgalmat és képes­séget tanúsítván, az e. megyei Ítélet ez úttal feloldatik, s Várady Béla még egy próbaévre alsó dabasi tanítóul meg­hagyatik, ezen idő alatt tanúsítandó szorgalma s képessége avagy hanyagsága szolgalandva'n szabályzóul a reá nézve végérvényüleg hozandó e. megyei ítéletnek. Hogy pedig az e. megye ezen ujabban kitűzött próbaév alatt felmutatandó sikere felől Várady Béla tanitói szorgalmának , tehet-

Next

/
Thumbnails
Contents