Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.
1876. június 10.
1876. junius 17 51 A nevezett egyházak kegyadományai, az illető egyházmegyék ajánlatára, ez évre visszabocsáttatnak, de az iskolai pkros segély kivételével. Junius 17-én. Az alsó baranya-bácsi egyházmegyéből. 71. A mohácsi egyháznak, az alsó baranya-bácsi egyhm. jk. 30. i. sz. a. jegyzett folyamodása 800 frt kamatnélkiili kölcsön iránt felterjesztetvén : Noha ezen folyamodás szabályellenesen idő után terjesztetett be, de mégis az egyházmegye által kifejtett indokokból, s kiváltképen azért, mert e segélyt ugyancsak idő után felmerült körülmények, t. i. az árviz által okozott károk tették szükségessé és sürgetővé, kivételesen utasittatik az államsegélyosztó bizottság, hogy a kért kölcsönt, egyéb szabályok épségben tartása mellett, a jövő évi államsegélyből előlegezze. 72. Jk. 3. sz. m. pontja alatt jelentetik, hogy a közokt. min. felhívása, és püspök ur utasítása folytán tett intézkedés szerint a Szabadkán és környékén lakó reform, hivek a pacséri anyaegyházhoz csatoltattak Tudomásul szolgál. 73. Olvastatott a bajai ref. egyházi elöljáróság folyamodványa, melyben előadván, hogy mivel a bajai róm. kath. lelkész a vegyes házasságból származott gyermekeket illetéktelenül sokszor megkereszteli, s ez által az egyház különben is kevés népességét érzékenyen megapasztja; kéri az e. kerületet, hogy ez az 1868. LIII. t. cz. megtartásának a magas kormánynál leendő sürgetése által, sérelmüknek orvoslást szerezni törekedjék. Sajnálattal értesült a közgyűlés ezen jogtalan és az országos törvényekkel nyíltan ellenkező eljárása felől a panaszolt katholikus lelkésznek; minthogy azomban ezen panaszok csak átalánosságban, az egyének megnevezése nélkül vannak : utasitatik a bajai ref. lelkész, hogy minden tudomására jött törvényellenes esetet, a keresztelés és temetés körül illetéktelenül eljáró lelkészek neveinek felemlítése mellett tegyen jelentést ft. püspök úrhoz, ki viszont ezen sérelmi ügynek az illető helyen eszközlendő orvosoltatására fel kéretik. 4*