Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1876. június 10.

52 1816. jan'ui9 17. A f.-b aranyai egyházmegyéből. 74. Olvastatott aborjádireformatu sokság. hitvallásuak­ból egyesült német ajkú leányegyház ref. liiveinek folyamodványa, melyben panaszolják, hogy noha az ág. hitvallásuakkal közösen szereztek az iskola részére egy beltelket s alioz két hold földet : mindazáltal e közös szerzemény az ő kizárásukkal csupán az ág. hitvallásuak javára telekkönyveztetett, — melyre nézve kérik az e. megyét, hogy e jogtalanság ellen őket megvédeni s ügyöket bizottság által megvizsgálni méltóztassék. Továbbá ol vastatott az ezen ügyben kiküldött bizottság jelentése, mely szerint : Roykó Károly magyar-bólyi anyaegyházi s borjádi filialis ág. hitv. lelkész ur a küldöttség előtt, a panaszló borjádiak jelenlétében ugy nyilatkozott : „hogy az egész telekkönyvezési mulasztás tudtán kivül történt hibás tévedés, s e tárgyban esperesének jelentést is tett, ki oda nyilatkozott, hogy e tévedés egy újonnan készítendő szerződéssel lenne kipótolandó." Végre olvastatott az e. megyének ez ügyben hozott határozata, melyben annak kijelentése után, hogy miután a borjádi reformátusok jog­igénye tisztán áll : fölkéretik az e. kerület, hogy ezen ügyet a dunántuli ág. hitv. e. kerülettel közölni, s ez uton a jelen ügynek vagy békés kiegyenlítését, vagy, ha ez nem sikerülne, a kérdés alatti ingatlanból a borjádi reformátu­sokat illető rész kiadását eszközölni méltóztassék. Püspök ur megbizatik, liogy ezen ügyben keresse meg a dunántuli ág. hitv. püspök urat, ezen vitás kérdésnek lehetőleg békés megoldása iránt. 75. Olvastatott a k.-sz.-mártoni egyház felfolyamodása, melyben kéri maga részére a lelkészválasztás megengedését, mely tőle az e. megye f. évi 36. sz. azon határozata alapján tagadtatott meg, hogy azon egyházakban, hol 'elenleg rendes tanító nincs, lelkész mindaddig ne választathas­s ék, mig rendes tanitói állomást nem szerveznek, ha pedig két hivatalnok tartását meg nem birnák affiliáltassanak. A kis-szent-mártoni egyház kérelme teljesíttetik; a felső-ba­ranyai egyházmegye pedig fölhivatik, hogy a f. é. 36. sz. alatti inditványát részletesen kidolgozva a jövő e. kerületi gyűlésre ter­jessze föl. 76. Jelentetik a felső-baranyai egyh. m. részéről, hogy a pécsi leányegyháznak (kgy 16) a felső-baranyai egyházmegyébe bekebelez­tetése ellen a tolnai egyházmegye semmi nehézséget nem formálván, az egy­ház szervezése folyamatban van. Tudomásul szolgál. 77. Olvastatott Czúcz Lajos garéi lelkész folyamodványa, melyben előadja, hogy a pécsi adóhivatal tőle „hivatalkinevezési i 11 e t ékdij"

Next

/
Thumbnails
Contents