Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.

1874. november 11.

1874. nov. 12. 25 nak, melyeknél többeket és ezélszerűbbeket többi collegiumainkban alig találhatni. Ugyanis : A rendes leckéken kivül — melyek hetenként 8 órát foglalnak el — van még 3 óra a papi gyakorlatokra. Ezek kö­zül 1 órán az első és másod évesek képeztetnek a szónoklás­ban; a másik két óra egymás mellett van szombaton s egyszers­mind a papnöveldei ifjúság házi isteni tiszteletéül szolgál. Erre a 3-ik és 4-ik évesek a tanár által kiadott textusra, előlegesen megbírált dispositióra prédikációt irnak, s a 4-ik évesek imát is, — s azt formaszerü ünnepélyes isteni tiszteletben elmondják. Min­den ily prédikáció előre kiadatik birálatra az ifjak közül egynek, ki az isteni tisztelet végezte után birálatát felolvassa, s ugy az irónak mint másoknak szabadságukban áll a tárgyhoz szólani. Ugyanezen prédikációt, a tett észrevételek szerint kiigazitva, másnap délután a templomban mondja el az illető iró, az egész ifjúság és az illető szak­tanár jelenlétében. Több ily prédikáció és bírálat mutattatott be a bi­zottságnak. melyek közül egy pár nyomtatásban is megjelent az iíjuság lapjában. Ezek most a kerületi gyűlésnek is bemutattatnak. — Ha­sonlóan a 4-ik évesek irnak liturgiái dolgozatokat is minden alkalomra, melyek épen oly birálaton mennek keresztül mint a prédikációk. Ily­nemű dolgozat is több mutattatott be a bizottságnak, és most a köz­gyűlésnek. Ezeken kivül a pesti viszonyok annyi alkalmat nyújtanak a theo­logus ifjaknak lelkészi gyakorlatok és tapasztalatok tételére, mennyit alig lehetne egyebütt feltalálni, s magok az ifjak is dicséretes szorga­lommal ragadják meg a jó alkalmat. A templom udvarán lakván, min­den nevezetesebb papi actusra könnyen megjelenhetnek s meg is szoktak jelenni. Énekkaruk a nagyobb temetéseknél jelen van és látja mi történik, sőt a 4-ik évesek a kisebb temetésekre el is küldetnek a lelkészi teendők végzésére. A mi különösen az egyházi jog tanítását illeti: e tárgy kiváló gonddal és nagyobb terjedelemben adatik elő, mint bármely más inté­zetben, folytonos figyelemmel kisérve az egyház napi eseményeit. A 4-ik éves növendékek utasítva vannak, hogy a Budapesten tartott egy­házmegyei és kerületi gyűléseken jelen legyenek, s az érdekesebb ügye­ket az illető szaktanár a gyűlés után nekik megmagyarázza, s átalában a Budapesten nagy számmal felmerülő casuisticus kérdéseket leczkéin megvitatja. Az ifjak jártassága az egyházjogi kérdésekben, még pedig nemcsak saját egyházunkéban hanem a katholikus és más prot. egy­házakéban is, vizsgái feleleteikből is kitűnt. Igy levén a dolog, e fennforgó kérdésben sincs semmi szükség ez idő szerinti intézkedésre, annyival kevésbé, mert felsőbb tanintézeteink mindenestől fogva az átalakulás és uj rendezés küszöbén állanak , sőt az egyházkerületek kött a felső tanintézetekre nézve szövetkezések vannak kilátásba helyezve.

Next

/
Thumbnails
Contents