Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1868. június 6.

26 1808 Jnnius A vaiszlói iskola-építési ügy, melynek már a mult octoberi egyházkerületi törvényszék előtti tárgyalása csupán az illető okmányok fel nem terjesztése miatt halasztatott el, a legközelebbi napok­ban összeülő egyházkerületi törvényszék elé terjesztetik. Kecskeméti egyházmegyéből. 95»)-Olvastatott a kecskeméti e. megye f. év május 12-én tartott közgyűlésének 39. sz. a. pontja, melyben egyrészről megkerestetik az izsáki egyház, hogy 87 éves s a tanitói pályán 68 év óta működő agg tanítójának Kiss Györgynek méltányos nyugdíjaztatásáról gondoskodjék, másrészt nevezett tanitó segélyezés végett az egyházkerületi közgyűlés figyelmébe ajánltatik. Az iskolaügyben ily hosszasan szolgált s az e. megye által is ajánlólag felterjesztett agg tanító ­nak érdemeit e. kerületünk a maga anyagi erejéhez képest méltányolni óhajtván, emiitett Kiss György részére a házi pénztárból 10 frtnyi segélyt utalványoz, egyszersmind a nevezettet lehető gyámolitás eszközlése végett superintendens úr figyelmébe ajánlja. Pesti egyházmegyébél. 96») Olvastatott a pesti e. megye f. év május 12-én tartott közgyiiléséuek 4-ik sz. a. pontja, mely szerint Molnár Pál úr alesperessé megválasztatott. Tudomásul szolgál. Solti egyházmegyéből. 91.) Olvastatott a solti e. megye f. év május 15-én tartott k. gyűlésének 15. sz. a. határzata, melyben egyházkerületünk felkéretik, hogy Baksay Sándor lelkész úrra, K.-Sz.-Miklósra lett kinevezte­téseért31 ft. 21 krral tett illetéktelen s törvénytelen adónem megszüntetése tárgyában tegye meg a kellő lépéseket. Ezzel kapcsolatban esperes ur élő szóvaljelenti, hogy legközelebb a szabadszállási helyettes lelkész Tóth Gábor úron ugyan ilynemű adó követeltetett. Egyházunknak ily nemű megadóztatását egyh. ker. közgyűlésünk mindenkor nem csak nyo­masztónak, de felettébb sérelmesnek is találván, ez ellen, miként egyébkor, úgy ez úttal is, az illető ma­gyar kir. felelős ministeriumhoz superintendens ur által felírás intézendő. K.-somogyi egyházmegyéből. 9S.) Olvastattak a k. somogyi e. megye f. év május 15-én tartott k. gyűlésének 26. és 27-ik sz. a. pontjai, melyek szerint a közelebb véghezment tisztújítás alkalmával Décsey Lajos ur segédgondnokká, Gángol János ur fő-, Laky Mihály ur alesperessé spedig a két elébbi ismételten, megválasztattak. Tudomásul szolgál. 99.) Ugyan csak 24 sz. a. pontja, melyben Győri István kereki tanító fensőbb helyről nye­rendő segélyzés végett az e. ker. közgyűlés pártfogásába ajánltatik. Egyházkerületünk óhajtana az e. megyék által felterjesztett szegényebb tanítók sorsán saját pénz­tárából segíteni, de jelenleg nem lévén módjában az anyagi segélyzés, a maga részéről, ajánlottnak anyagi helyzete javítására nem tehet semmit; azonban folyamodónak neve előjegyzetbe tétetik, és a viszonyokhoz képest igyekezni fog az egyházkerület nevezettnek sorsán enyhíteni. Egyszersmind felhivatik az illető e. megyei hatóság, hogy ha a kereki egyház iskoláját feloszlás fenyegetné — mint mondatott, — e felől a közelebbi k. gyűlés elé körülményes felterjesztést tegyen. Tolnai egyházmegyéből. IOO*) Olvastatott a tolnai e.megye f. év május 12-én tartott közgyűlésének 18-ik sz.a.határzata, melyben kimondatik, hogy Vámos Dániel alesperes ur szintén, miként elődje, teljes esperesi hatáskörrel működik. Tudomásul szolgál. Vértesaljai egyházmegyéből. IOL)-Olvastatott a vértesaljai e. megye f. év május 12-én tartott k. gyűlésének 11. szám alatti határzata, melyben az únyi leány-egyháznak az iránti kérelme, hogy előkönyörgői állomása tanitókáplánnal töltetnék be, az e. ker. közgyűlés elé terjesztetik; másrészt azon kérelmére nézve emiitett 1. egyháznak, hogy anyakönyvei és pecséte addig is nála hagyassanak, az e. kerületi közgyűlés mult évi határozata érvényben fentar tátik. A folyamodó egyházban jelenleg működő tanítót elmozditni nem lehetvén, a tanitókáplán adására vonatkozó kérelem nem teljesíthető; a kérelem utóbbi pontjára nézve szintén érvényben hagyatik a k. gyűlés mult évi határzata, régi szabálya lévén e. kerületünknek, hogy az anyakönyvek vezetése, ezekből hivatalos kivonatok kiadása csak a hittel kötelezett lelkészeket, illetőleg az anyaegyházak lelkészeit illeti. Azon érintett e. kerületi közgyűlési határozat szellemével azonban épen nincs ellen­tétben, hogy az únyi leányegyház a maga ősi anyakönyvét, mely egyszersmind hihetőleg némileg jegyzőkönyve is a korábbi időkből, magánál megtartsa, mint kegyeletesen őrzött ereklyét, csak hogy intézkedés tétessék ennek hiteles lemásoltatásáról az anyaegyház lelkészének részére. Junius 12-dikén. I©2*) Vinczy Ferencz főesperes ur az egyházmegyeijegyzőkönyvide vonatkozó pontja értelmé­ben, felkéri az egyházkerületet, hogy Tardincza részére szerb nyelven szerkesztendő kátéról és énekes­könyvről gondoskodjék.

Next

/
Thumbnails
Contents