Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1867. október 28. 29. 30. 31.

18 1867. Október. kerületi törvényszéknek engedni nem akarnak, s képzelt joguk érzetében nem tartózkodtak a főesperesnek nyilvános helyeni méltatlan gyanúsításától s a hivatalosan egyházukban több izben megjelent bizottságok iránti kimélytelenségtöl; — továbbá, hogy ámbár f. évi augusztus 18-án Baksay Sándor ur személyében választottak maguknak lelkészt, ez által az egyházmegyei és kerületi első választásukat megsemmisítő határozatok jogos és kötelező erejét elismerték, mégis ezen választottjuk lemondása után lelkészválasztási jogukkal élni, melyre pedig a főesperes, a több izben kinevezett, s köztük megjelent bizottságok által elég tért nyitott, — többé nem akartak-, — végre, hogy a főesperesnek és a náluk koronkint megjelent egyházmegyei bizottsá­goknak kánonaink és statútumainkra lett figyelmeztetésekre semmit nem adtak: az egyházker. 6-ik és 7-ik statutum és a komjáti kánon 2-ae classis 6-ik kánona által adott jognál fogva a nagytótfalui egyházba lelkészül Környei Lajos luzsoki lelkész s egyházmegyei tanácsbiró rendel­tetett, és egyszersmind a lelkészi egész évi dij pontos beszedésére nézve intézkedés tétetett. Olvastatott továbbá több tótfalui lakosoknak és egyházi elöljáróknak, mint küldöttek­nek az egyházkerületi törvényszékhez felterjesztett folyamodványuk, melyben az egyházmegyei bizottságok és illető esperes ur irányában elkövetett kíméletlenségeket s nyilvánított gyanúsítá­sokat, csak az egyház néhány roszakaratu tagjától állítván származottaknak, azon látszólagos makacsságuk mentésére nézve pedig, miszerint Baksay Sándor megválasztása után ujabb lelkész­választástól vonakodtak, azon érvet hozván fel, hogy Baksay ur megválasztása után a Kontra ur ellen vádaskodott egyének a község birája által lettek vallomásaik tételére reá véve: esedeznek, hogy érintett vádlók ujolag, és pedig a mi eddig elmulasztatott, hit alatt hallgattassanak ki; — s továbbá, hogy a Kontra urat terhelő vádaknak szerintök bizton reményit eloszlatása esetében, semmisittessék meg az ez ügyben hozott egyházmegyei s kerületi ítélet; — végre olvastatott Kontra Sándor faddi segédlelkész folyamodványa, melyben az 1867. junius havában tartott egyházkerületi törvényszék jegyzőkönyvi 23. és 24-ik, — továbbá 1861. évi egyházkerületi törvényszék 14. sz. alatti Ítéleteit megsemmisíttetni, s ezen kivül három, s névszerint is emiitett nagytótfalui egyénnek folyamodó ellen beadott bizonyítványait magának kiadatni kéri. Azon Ítéletek, melyek ezen ügyben az egyházkerületi törvényszék f. évi junius 19-ik s következő napjain tartott üléseiben jegyzőkönyvi 23. s 24-ik számok alatt hozattak, teljes ere­jűkben fenhagyatnak; minthogy azonban folyamodók ujabb kérelmökben oly állításokat, utóla­gosan felmerülni mondott érveket terjesztettek fel, melyek, ha valóknak, igazaknak bizonyulnának be, lényegesen módosító hatással lehetnének mind az egyházmegyei, mind az egyházkerületi törvényszék ez ügyben hozott Ítéleteire; — ennélfogva folyamodóknak a perújítás megengedtetik, hogy ugy idejök s alkalmuk legyen felhozott állításaiknak s érveiknek az illető egyházmegye előtt bebizonyítására; — az egyházkerületi törvényszéknek f. év junius 19-ik s kővetkező nap­jain tartott üléseiben 23. jegyzőkönyvi szám alatt hozott ítéletének végrehajtása függőben hagyatik, superintendens ur pedig megbizatik, hogy a nagytótfalui egyházba ezúttal lelkészhe­lyettest rendeljen. — Egyszersmind elrendeltetvén minden ide vonatkozó iratoknak folyamodó költségén hiteles másolatban leendő kiadatása. Október 31-kén. Tóth Ambrus hiricsi segédlelkész kéri, hogy a hiricsi egyház azon szavazatai, melyek a f. évi augusztus 5-én Pécsett működött szavazatbontó bizottság által félre tétettek, minthogy azok csak a lelkész által voltak aláírva, emeltessenek az érvényes szavazatok rangjára. Ezzel kapcsolatban olvastatott a felső-baranyai egyházmegye közgyűlésének folyó évi augustus 27-én 11. sz. alatt hozott végzése, melyben a szavazatbontó bizottságnak ez ügybeni eljárása helyeseltetik, s Hiricsnek kérdéses szavazatai, mint a törvényes szavazatok kellékeivel nem bírók, a közgyűlés által is érvényteleneknek s félreteendőknek nyilváníttattak. Az egyházmegye végzése megerősíttetik, ennélfogva a hiricsi egyháznak nem törvé­nyesen kiállított szavazata érvényesnek nem tekinthető; mivel azonban a folyamodványból kitűnt, hogy egyházkerületünknek a presbyterium alakítására nézve fennálló szabályai fogana­tosítva nincsenek, utasittatik az egyházmegyei elnökség intézkedéseket tenni arra nézve, hogy a nevezett hiricsi egyházban a presbyterium egyházkerületi szabályaink értelmében mihamarább megalakittassék. 5.) Olvastatott a gyúrói egyház elöljáróinak, ugyszinte a gyúrói egyház adminis­tratorának Szabó Lajos urnák folyamodványa, melyben a folyó hó 3-án tartott egyházmegyei közgyűlésnek a gyúrói lelkészválasztás tárgyában hozott végzése ellenében kérik az egyház­kerületi törvényszék e tárgyban f. évi junius havában jegyzőkönyvi 20-ik sz. alatt kimondott Ítéletének lelkészválasztási törvényes szabadságuk megszorítása nélkül mielőbb leendő foganato­sítását , valamint azt, hogy fentnevezett administrator Szabó Lajos ur, mint ki a választás körül semmi canonicus vétséggel nem terhelhető, a megválasztható egyének sorába felvétethessék, s ezáltal büntelenségének jó hirébe visszaállittassék. — Ezzel kapcsolatban olvastatott az említett egyházmegyei közgyűlési végzés, mely az egyházkerületi törvényszéknek ugyancsak fenntebb

Next

/
Thumbnails
Contents