Rádiófigyelő, 1938

1938-11-22 [1310]

Ta/BJ JxT, eperjesi rádió 18.20 órakor),, Sotka Alajosnak "a magyarokkal való szívélyesebb viszony"" cimtu előadásjt • Sanyo Machnak nemrégiben tartott rádióbeszédei, -mondotta az előadó- valamint a magyar részről elhangzott jóindulatú gesztusok és a magyar katonaságnak a szlovák telepesekkel szemben elkövetett erőszakoskodásának cáfolata azt a látszatot .- ' keltik, hogy_é p ji jL as^Ujj bftf^ti m^éy n t?a| ^TtdffliQ^t^^a. Most még nem tudjuk, hogy"mit fog ez eredményezni, A mi részünkről megvan a teljes jóindulat, hogy e szépen induló kezdet a legtökéletesebb eredménnyel fejeződjék be. Mint tényt le kell szögezni, hogy a szlovák kormány­volt az első, amely a baráti megértés felé az első lépéseket tette. Amikor mi igy cselekedtünk nem néztük a multat. Azt szeretnők, ha a mult lezárt fejezet lenne. A jelenről és a jövőről van szó, Örömmel állapítottuk meg, hogy ezt a kívánságunkat helyesen értelmezték a túlsó oldalon is.Mi nem vagyunk kicsinyesek és ha á "Á"-t mondottunk, álljuk a "B"-t is. Mi állni akarjuk azt, amit mondottunk és képesek is vagyunk arra, hogy azt az adott szót, amit mint egyenrangú szerződő fél megígértünk, teljesítsük is, Sajnálattal kell rámutatnunk arra, hogy a megértés örömteljes összhangjá t a budap esti rádió é s a magvar sa.ltó zavaró hangja elront otta . Sem a pesti rádió, áera a magyar sajtó nem fogad­ta, el a mi őszinte hangunkat és itt-ott zavarólag csendült bele az összhangba disíjgonáns támadásuk, amely zavarja a szlovák-magyar jóviszony Hála Istennek nem volt ez nagy hiba, inkább talán ügyetlenség volt részükről. Megértjük ezt a disfconáns hangot, mert ismerjük a magyar közvélemény* felfogását, amely nem ismeri a való helyzetet, rendület­lenül követeli a haboru előtti állapotok visszaállítását. Megértjük, hogy ezt a gondolkodást, amelyben a magyar•közvélemény felnőtt nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. De meg kell érteniők a magyaroknak is, hogy amikor ők hangos jelszóval visszakövetelik Eperjest,Tátrát, Nyitrát és Pozsonyt, akkor a szlovák nemzet öntuda­tában ütnek éles tőrt. Nem tartjuk helyesnek, hagy a magyarok nem akar­ják elismerni a bécsi határozatot, pedig a közöttünk fennálló viszály­ban mi szlovákok sokkal nagyobb áldozatot hoztunk Bécsben a megértés érdekében, mint a magyarok. A budapesti uraknak meg kell végre érteniők, hogy ami­kor mi becsülates. Jjazándékkal kinyújtjuk felé jük megértést kereső J.Q£tokat,_jakkor..mima_jnesgzT jövőre gondol va_josjzintén. akariuk kiÜ'i­teni vclükjii..baráti .él otünV ftt. De ezt csak ugy tudjuk elképzelni, ha mint egyenlő az egyenlővel állunk szemben, nem. pedig, mint alá­rendeltek. A magyar közvéleménynek meg kell értenie, hogy elmúlt a háború előtti korszak és az elmúlt 2 0 év alatt egy erőteljes,életerős szlovák nemzet keletkezett. A magyar nemzetnek meg kell értenie és értékelnie kell azt a nagy áldozatot, amit ez a szlovák nemzet hozott a béke érdekében. Nem szabad kivánnmok olyan területeket, amelyeken tisztán a szlovák nemzet lakik. Nem szabad a ma létező valóságot az elmúlt idők államjogi igényeivel lehetetlenné tenni. A közös megértés érdekében nagyon fontos lenne, ha magyar részről józanul belátnák eze­ket a tényeket és nem fejlődne ki sajtóháboru, nmq }v el mérge pl theti a szépen indulé kieáve^ef t": ~ : ~ /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents