Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)

1992 / 1. szám

n Daguerre nevével fémjelzett fényképészeti eljárás majd egy évtizedre zsákutcába terelte a fotográfia fejlődését. Elsősorban azért, mert a dagerrotípiaként ismert, ezüs- tözött rézlemezre készült fényképeket nem lehetett sokszorosítani, nagyítani. Az egyedi példányok előállítása órákat vett igénybe, ezért az áruk is igen borsos volt. Az 1840- es években működött pesti dagerrotip fényirdák hirdetéseiből tudjuk, hogy egy-egy felvétel any- nyiba került, mint két-háromezer darab zsemle, így a „halhatatlanító" fénykép a gazdagok kiváltsága maradt. Másfél évtized telt el, mire egyre bizonyosabbá vált az új szakma képviselői számára, hogy a jövőt a Talbot-féle negatív- pozitív eljárás jelenti, ezért mindenki kísérletekbe fogott, s a fényérzékeny anyagok tökéle:poRTRa^

tesítésén fáradozott. 1851-ben egy angol szobrásznak, amatőr fényképésznek sikerült olyan negatívot feltalálni, amely ettől kezdve harminc évig meghatározta a fényképezés irányát. Archer nedves eljárással létrehozott kollódium üvegne- gatívja tetszőleges példányszámú pozitív papírkép előállítását tette lehetővé, mely már nagyítható is volt.

Mint minden új dolognak, ennek sem fedezték fel azonnal a rendkívüli gyakorlati hasznát. Nem így a francia Disdéri mester, aki jó üzleti érzékkel rátapintott a lényegre: olcsón, sok képet kínált megrendelőinek. A nedves eljárás alkalmazásával gyorsan sokszorosítani tudta a műtermében készült üveglemez negatívokat. A nagyméretű és drága képek helyett miniatűr fényképeket gyártott. Divatba hozta a névjegy nagy7