Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)

1992 / 2. szám

Huszthy László felv., Makó, 1917 Ismeretlen szerző felv., 1903

egyes, különálló portréképeket összekapcsolja, sorozattá rendezi, ha a szereplők közös csoportképeken is megjelennek, s mindezek egy albumban, gyűjteményben összegződnek. Készült fénykép az újszülöttekről, a gyerekek kedvenc játékairól, az iskolás gyermekről, az elsőáldo- zóról, az eladó sorba került lányokról, a legénykorról, a katonaemlékekről, háború idején a csonka családokról, az esküvőről, az utazásokról, a családi ünnepekről, több generáció együtt- létéről, és olykor az elhunytakról is lemezre exponáltak még egy utolsó képet. Kezdetben komoly szakmai feladatot jelentett a fotográfusoknak az, hogy egy egész csoportot beállítsanak, egyenletesen bevilágítsanak, majd elmozdulás nélkül megörökítsenek. Ehhez viszonylag nagy méretű műteremre és sok segédeszközre volt szükség. Az üvegablakokon át bevilágító fénysugarakat függönyök és derítőlapok irányították a modellre. Az elmozdulás-mentességet merevítő állványok biztosították. Ezeket hátulról illesztették a lefényképezett személyek derekához, nyakához, fejéhez. Természetesen úgy, hogy mindezekből a képen semmi se látszódjék. A megvilágítás egyenletességét csak vizuálisan ellenőrizhették a fényképészek. Ha erre nem ügyelIsmeretlen szerző felv., 1900 k.

tek, a csoportképen levők arctónusa nem volt egyenletes, az. egyik részlet világos, a másik pedig sötét maradt. Mivel a múlt században az üveglemezekről elsősorban kontakt másolással készítettek kópiákat, így az expozíció utólagos korrigálására már semmilyen lehetőségük nein volt a laboratóriumi munkát végző segédeknek. Hiteles forrás áll rendelkezésre arról, hogyan készült a családi fotó az 1840-es években. Nagy Ignátz Daguerreotyp című ironikus írásában olvashatunk élményeiről, melyeket egy korabeli műteremben szerzett, ahol eltöltött egy egész napot: „Ezután sajátszerű csoportozat következett, egész család mindenestől. Vastag anya, vékony apa, négy gyermek, egy csecsemő, egy kanári madár és egy bozontos, pisze orrú pincser. — Uram — így szála az érzékenység megható hangján a családapa — mi mindnyájan egy képen akarunk lenni. — A madár is? — kérdé a művész. - Igen, az cukrot fog enni a kis Ricsi szájából, ez igen regényessé teszi a képet. — De a kanári mozogni fog. — Természetesen. — Ügy a kép nem sikerülhet . . . Hiába, a szeretetre méltó család nem tágított, s a kísérletnek meg kellene történni. Két szék állíttatott egymás mellé. Az egyiken az apa foglalt helyet, mindegyik tér11