Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 2. szám
Kozmata Ferenc felv., Pest, 1874 Ismeretlen szerző felv., 1930 k. dere egy-egy gyermeket ültetve, s a csecsemőt magoson dobogó atyai szívéhez szorítva. A másik széken az anya ült ölében a pincsert tartva, mellette a két nagyobb gyermek állott, kiknek egyike Ricsi, meggörbített mutató ujján az álmos kanárit tartó, ajkai közt pedig cukrot mutatott neki. A művész még egyszer szabadkozott ugyan, de végre csakugyan megnyitó a szekrényke csúcsát, miután az egész családnak mozdulatlanságot parancsolt. A szobában halotti csönd uralkodott, oly nagy feszültséggel várta mindenki a történendőket. A kép szokott időre a másik szekrénykébe vándorolt, s kevés pillanat múlva onnan is ki, és a bámulok szeme elébe került. Hiszen ez nem madár, hanem inkább bőregérhez, vagy békához hasonlít. A pincser- nek nincs feje. A nagyságos asszonynak két orra van. Ricsi kisasszonynak két feje. Szent Isten, a téns úrnak három szája lett!” Hasonló fotográfus baleset bizony mindenkivel előfordult, különösen addig, amíg a kevésbé fényérzékeny alapanyagokra, műfény nélkül, szinte kizárólag műteremben készültek a családi fotográfiák. Nagyot változott a műfaj összetétele és minősége a századforduló táján, azt követően, hogy a Kodak cég nagy találmánya, az egyszerűen kezelhető, olcsó fényképezőgépek meghódították a világot. A korábbi, megkomponált képek mellett megjelentek a kevésbé beállított, őszintébb ábrázolások. A sablonos díszletek, festett hátterek helyett a család valóságos környezete is láthatóvá vált. Szobabelsők, lakások, házak, kertek tűntek fel az 1900-as évektől a családi emlékképeken. A mindig kéznél levő fényképezőgép gyakoribb fotografálást is jelentett. Mostmár nemcsak az igazán jeles családi ünnepek adtak alkalmat az összetartozás megörökítésére, hanem más események is. Elég volt a gyerekek hazautazása, egy jól sikerült vasárnapi ebéd, a nyári, téli üdülések élménye, az otthon maradottak megajándékozása egy privát fényképpel illusztrált képeslappal. Ez utóbbi egy egészen sajátos képi műfajjá vált. A fényképészek vagy a család által készített felvételek gyakran kerültek a postai szabványnak megfelelő, képeslap nagyságú fotópapírra. Erre írtak személyre szóló üzenetet, erre ragasztottak bélyeget, s ezt adták fel nyílt levelezőlapként a címzettnek. Szinte minden ilyen képeslap egyedi példány, ezért sokkal értékesebb, mint a sokSchwarz Samu felv., Makó, 1920 ezres példányszámban gyártott, üzletekben forgalmazott levelezőlap. A családi kép: jelkép. Az összetartozás szimbóluma, amely mindig emlékezteti tulajdonosát arra, hogy ki mindenki állt szívéhez közel, kik a közelebbi-távolabbi rokonai, milyen emlékezetes események történtek a családban. A családi fotóalbumok pedig vizuális naplók, olyanok, amelyek folyamatában őrzik meg az idő múlását, a mikroközösségek életének képi dokumentumait. A családi fotográfiák fontos szerepet kapnak a vizuális antropológiában, a magyar folklorisztikában, az életmód-kutatásban. És hasonlóan fontosak a műgyűjtésben, mert számos kompozíció megismételhetetlen, egyedi alkotás. GYŐRI LAJOS 12
