Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 1. szám
AZT MONDJA A FÁMA A címben szereplő kifejezés máig közkeletű nyelvünkben, de talán kevesen tudják, ki is valójában Fáma s miről nevezetes. Jóllehet, Fáma nem kap olyan hangsúlyt az ókori mitológiában, mint például Jupiter, Minerva vagy Neptunus, de allegorikus képzőművészeti alkotásokon gyakran találkozunk harsonát fújó, szárnyas alakjával. A rómaiaknál a hírt megszemélyesítő istennő Fáma, míg a görögöknél Angelia, Ossza, illetve Phémé néven ismeretes. Mindkét esetben a földistennő, a görög Gaia, illetve a római Tellus leánya. FJomérosz mindkét jelentős eposzában találkozunk a hír istennőjével, mint Zeusz küldöttével. A legfőbb isten parancsára haditanács összehívására buzdítja a Trója alatt táborozó akhájokat, hogy döntsenek a sereg sorsáról: „s a Hír, Kronidész küldötte közöttük / lángraka- pott, sürgette előre az egybejövőket". (Iliász, Devecseri Gábor fordítása). Az Odüsszeiában pedig mint kósza szóbeszéd terjeszti el Ithaka- szerte Pénelopé kérőinek csúfos halálhírét: „Hát így foglalatoskodtak lakomával a házban; / s addig a kósza beszéd végigjárt fürge követként / városunkban, hírüladva a kérők csúnya halálát." A római költők a görögöknél gyakrabban foglalkoznak vele. Vergilius Aeneisében (Lakatos István fordításában) iszonyú tollas szörnyeteg, hatalmas szárnyakkal: „Több sem kell Li- byában a Hírnek! elindul azonnal, / járja a Hír, ez a legsebesebb szörny-átok a várost: / mert hisz az élteti épp, hogy fut, lábában a lelke ... Ö az, akit soha nem kábít mézével az álom, / Éjszaka is suhog egyre az égi s a földi sötétben". Horatius úgy jellemzi Fámát, mint aki a halhatatlanság erényével jutalmazza az arra rászolgálókat: „Halhatatlan lett Proculeius immár, / két fivérét mert atyaként szerette, / lankadatlan szárny viszi őt: a Híré, / minden időn át". (Ódák, Bede Anna fordítása) Ovidius Fáma lakóhelyeként egy magas tornyot említ, amelynek kapui nyitva állnak, hogy segítői szüntelenül ki-be járhassanak: ők testesítik meg az iszonyatot, rettegést, rémhíreket: „Áll a világ közepén egy hely, föld, tengeri tajték / s égbeli tájak közt, hármas-birodalmi határul; / innen, akármi esik, bárhol, noha távoli tájon, / látni lehet, s nyílt fülbe hatol bárhonnan a szózat: / Fámáé ez a tér, s a torony tetején a tanyája.” (Átváltozások, Devecseri Gábor fordítása) Fáma alakja felbukkan a magyar irodalomban is, Gyöngyösi Istvánnál, a XVII. és XVIII, század egyik legnépszerűbb poétájánál. Márssal társalkodó Murányi Vénus című költeményének zárósoraiban a Hír istennőjének megidézésével magasztalja az egyik főszereplő, Wesselényi Ferenc becsületes jellemét: „Szárnyára kél a hír azonban, s-fel-repül, / Csácsogó szájával sok földet bé-kerül ... / Dicsiri Ferencznek dolgait, s-hűségét, / Mint ötvös az próbált aranynak szépségét". A képzőművészeti ábrázolásokon az irodalmiaktól eltérő felfogásban jelenik meg a hír istennője. Lorenzo Lotto, a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható Parnasszus-ábrázolása két jól elkülöníthető részre tagolódik. Az előtérben a nagy babérfa két részre osztja a kompozíciót. Jobb oldalon, egy kis babérfa hűvösében a mezítelen Apolló figuráját láthatjuk, amint zeneA. Coysevox: Fáma Lotz Károly: Budapest apoteózisa szerszámával kezében elszunnyadt. Előtte a földön hevernek a Múzsák által levetett ruhadarabok és attribútumaik: könyvek, kézirattekercs, hangszerek, csillagászati földgömb. A Múzsák, a tudományok és művészetek megszemélyesítői kihasználják vezetőjük, Apolló szendergését, és szétszélednek a bal oldalon látható festői völgy irányában. Csak négyüket látjuk, ugyanis a kép bal oldali részének egy darabja megsemmisült. Apolló figurája fölött, kezében harsonával a Hír szárnyas alakját fedezhetjük föl, amint éppen távozik a Parnasszus hegyéről, mivel annak isteni lakói gondatlan viselkedésükkel azt meg- szentségtelenítették. Az ábrázolt allegória a tudományok és művészetek sorsára utal. Ha Apolló alszik s lantja hallgat, a Múzsák szétszélednek, Fáma, azaz a hírnév és a dicsőség is távozik. Az antwerpeni származású Bartholomäus Spran- ger főleg II. Rudolf császár prágai udvarában tevékenykedett. Manierista stílusban fogant művein igen sok mitológiai és allegorikus figura szerepel. E képe alsó részében látható latin nyelvű felirat ajánlás a császárnak, amely tudatja, hogy egy közelebbről meg nem nevezett hatalmas istennő és a Gráciák már régen szeretnék, ha a császár fejét diadém ékesítené. A középpontban, a földgömbön Bellona trónol (a rómaiaknál a háború allegóriája), kezében a győzelem jelképe, egy kis Victoria-szobor lát34
