Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 1. szám
A film talán minden más művészeti ágnál alkalmasabb médium arra, hogy botrányt váltson ki. Ennek egyik oka, Hogy a film képes leginkább a valóság illúzióját megteremteni. A mozifilm tehát rendkívül kényes portéka, s erre már körülbelül harminc évvel a film születése után rájöttek. A cenzúra, a gyártók, a forgalmazók, az egyház és a különböző társadalmi szervek védekező mechanizmusa az eszközök teljes arzenálját vonultatta föl, hogy „rendszabályozza” a lehetőségeiben zabolátlan filmet, mintegy védőhálóval lássa el az erkölcsileg befolyásolható nézőközönséget. S ha egy filmalkotó durván megszegte a hivatalos szabályrendszert, vagy bizonyos nézőrétegek ízlésvilágával, erkölcsi felfogásával, világképével élesen szembe került, akkor „botrányfilm" született. A legszigorúbb szabályrendszer megalkotásában a már akkor is filmnagyhatalomnak számító Hollywood járt elől. Az 1920-as évek végén fogadott el az amerikai filmipar egy „tabulistát”, amely tizenegy „ne!” és huszonöt „óvatosan!” megjelölésű pontot sorolt fel. Mivel ezeket a tilalmakat a rendezők egy része alkalmanként megszegte, az 1933-ban alakult katolikus Legion of Decency szerveződés kampányt indított az előírások szigorúbb betartásának ellenőrzéséért. 1939-ben az eredeti listát az úgynevezett Production Code-dal helyettesítették, amelyet Daniel A. Lord jezsuita páter dolgozott ki. A harmincas években ugyanakkor a társadalmi bojkottok és a hivatalos cenzúra mellett megalakult a filmgyárak saját szervezete is, elnöke William Hays lett. Ez a szervezet ugyan valójában a filmgyárak külügyi hivatala volt, tevékenységére mégis alapvetően az önfegyelmező szerep volt a jellemző, öncenzúrának is nevezhetjük, melynek az úgynevezett Hays kódexben foglalt alapelvei igen szigorúak voltak. Ezek a törvények kiterjedtek többek között a politika, a hazafias érzelmek, a család, a házasság, a nemiség és a bűn fiimi ábrázolásának engedélyezett mikéntjére. így például: „Olyan kép, amely a nézőközönség erkölcsi színvonalát veszélyeztetheti, nem gyártható ... Brutális gyilkosságok részletesen nem mutathatók be ... Lőfegyverek használata szintén a legszükségesebbekig korlátozandó . . . Szenvedélyes és érzéki csókok, érzéki ölelések, érzéki vagy szenvedélyes helyzetek, mozdulatok, amelyek többre engednek következtetni, szintén nem mutathatók be . . . A házasság és a család szentsége mindig tiszteletben tartandó . . . Teljes meztelenség soha nem engedhető meg.” És így tovább. A rendelkezések oly szigorúak voltak, hogy például Hedy Kiesler színésznő az Egyesült Államokban a felháborodás és a bojkott elől csak úgy tudott menekülni, hogy más nevet vett föl, s így lett Hedy Lamarr. Ugyanis a cseh Gustav Machaty rendezte Extázis (1933) című filmben meztelenül szerepelt. Ennek az egyébként filmtörténeti értékű alkotásnak azonban nem csak az aktfelvétel volt a „bűne”, hanem maga a történet is borzolta a kedélyeket. Eszerint egy szexuálisan elhanyagolt fiatalasszony megcsalja idős férjét, ráadásul a rendező kissé egzaltált, érzéki atmoszférát teremtett. Bár az Extázist nálunk bemutatták, de aztán be is tiltották. Az erotikusnak minősített filmek cenzúrája egyébként Magyarországon is szigorú volt. Az illetékesek oly mértékben óvták honi polgáraink erkölcseit, hogy például a Két lány az utcán című film elkészítését eredetileg nem is akarták engedélyezni, már pusztán a címe miatt sem. Pedig Ernőd Tamás és Török Rezső azonos című színművét a Vígszínházban már 1929-ben bemutatták, sőt a darab világsikert is aratott, Bécsben, Berlinben, New York-ban is játszották. Megfilmesítése viszont akadályokba ütközött. Amikor 1939-ben a külföldről hazatért Tóth Endre rendezésében mégis elkészült a film- változat, az ugyan benne maradhatott, hogy az egyik lány egy mulató női zenekarának a tagja, de prostituált mivoltát az eredeti darabhoz képest a filmnek el kellett kezdőznie. A befejezést is erkölcsössé kellett nemesíteni: a másik lány levelet ír barátnője apukájának, a kifogástalan, ám leányát elhanyagoló úriembernek, aki megérkezik, és a továbbiakban gondoskodik a két lányról. Mindezen „finomítások” ellenére a filmet, a botrányt elkerülendő, alig vetítették. A körülményekhez képest a Két lány az utcán így is viszonylag nagy sikert aratott. Kalmár László rendező is megszegte a szabályokat, amikor a Tóparti látomás (1940) című filmben az egyik legnépszerűbb magyar színésznőt, Simor Erzsit meztelenül szerepeltette, igaz távolról, sejtelmesen fotografálva, amint a tóban fürdőzik. Kalmár László mégis egy másik filmjével kavart igazán nagy vihart, az 1939-ben készült Halálos tavasszal, Zilahy Lajos regényének filmváltozatával. A cenzúra már a film készítésének ideje alatt is belekötött, de akkor politikai okokból. „Hírhedtté" az Ag utcai jelenet tette: Iván (Jávor Pál) egy zongorára helyezett mézeskalácsszív tükrében lesi meg a vetkőző Editet. A Ka- rády Katalin alakította női hős alapvető jellemAz Utolsó tangó Párizsban H. Lamarr az Extázisbán BOTRÁNY A MOZIBAN 16
